buszbaleset;M5-ös;bolgárok;

MTI Fotó: Donka Ferenc

- Buszbaleset - Nyílt hasi sérülést szenvedett a sofőr

Az éjszaka, az M5-ösön történt buszbaleset legsúlyosabb sérültjét, a sofőrt nyílt hasi sérülésekkel vitték a szegedi kórházba. Rajta kívül hét embert súlyos, tizenhárom embert könnyű sérülésekkel vittek Kecskemétre, Szegedre és Szentesre. A bolgár rendszámú autóbusz Budapest felől Szeged felé haladt, amikor a sofőr a csengelei pihenőhely közelében, a 133-as kilométernél - még tisztázatlan okok miatt - elveszítette uralmát a jármű felett. A busz letért az autópályáról, az árokba hajtott és az oldalára borult.

A kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Kórház tájékoztatása szerint az intézménybe szállított nyolc sérült közül négyet ambuláns ellátás után elengedtek, a többieket megfigyelésre bent tartották a traumatológiai osztályon. Utóbbiak zúzódásokat szenvedtek, operálni senkit nem kell.

A Szegedi Tudományegyetem közleménye szerint a baleset sérültjei közül két gyerek és tizenegy felnőtt került a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjához tartozó intézményekbe. A két gyerek "felszínes bőr sebeit" a szegedi gyermekklinikán ellátták, a páciensek állapota kielégítő. A felnőttek felszíni horzsolásait, sebeit, kisebb-nagyobb csontsérüléseit az SZTE Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztályon és az SZTE Traumatológiai Klinikán látták el. A Szegedre szállított sérültek egyike sem szorul intenzív terápiás ellátásra. Egészségügyi ellátásukat, esetenként néhány napos megfigyelésüket követően mindannyian elhagyhatják majd a szegedi klinikát.

A szentesi Dr. Bugyi István Kórház orvos-igazgatója elmondta, hogy az intézményben egy könnyű sérültet láttak el, aki csupán horzsolásokat szenvedett, így már távozhatott az intézményből. A rendőrség korábban azt közölte, hogy tömegszerencsétlenség, közúti baleset gondatlan okozásának bűntette miatt indítottak eljárást az M5-ös autópályán keddre virradóra felborult bolgár autóbusz balesete ügyében.

lásd még: Durva buszbaleset - 21 ember kórházban

Egy kisteherautó sofőrje meghalt, miután a járműve összeütközött egy kamionnal az 5402-es úton, Kiskunmajsa és Kiskunhalas között – közölte a a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.