merénylet;Egyiptom;terrortámadás;

- Terrortámadás Kairóban: valóra vált a rémálom

Pokolgépes merényletet követtek el szombat reggel a kairói olasz konzulátus ellen, az épületben súlyos károkat okozó robbanásnak egészségügyi források szerint egy halálos áldozata, és négy sebesültje van.

A biztonsági erők egy magas rangú tisztségviselője a MENA egyiptomi hírügynökségnek elmondta, hogy az elkövetők a pokolgépet a konzulátus mellett leállított autóba telepítették. A detonációban - amely helyi idő szerint reggel fél hétkor, a még zárva lévő konzulátus előtt következett be - a korábbi jelentések szerint két őrt álló rendőr és három járókelő sebesült meg. Az egyiptomi főváros egyik legforgalmasabb kereszteződésében, a Ramszesz térhez vezető forgalmas úton elkövetett támadást egyelőre senki sem vállalta magára.

A robbanáskor a ramadán böjti hónap és korai időpont ellenére is rengetegen tartózkodtak a környéken. A hatalmas detonáció egy húszméteres szakaszon teljesen beomlasztotta a környék arculatát markánsan meghatározó épület egyik oldalát. A falakban futó csövekből, és a robbanás által felszakított földalatti vízvezetékekből kiáradó víz elöntötte a konzulátus törmeléktől ellepett utcáját.

A pokolgép által szétvetett tégladarabok hevertek az épület mellett húzódó forgalmas felüljárón is, az épülettől 15-20 méterre egy szénné égett autóroncs hevert. A konzulátust a város egyik szegénynegyede öleli körül, legalább kilenc lakóházban súlyos károk keletkeztek.

Az an-Níl állami hírtelevíziónak nyilatkozó szakértők szerint a merénylet valószínűleg az észak-afrikai országban történő külföldi beruházások első számú forrásának, az EU-nak szólt. A merénylet üzenete az lehetett, hogy Egyiptom továbbra sem stabil ország. Az elkövetők ezzel a befektetőket akarhatták elriasztani, hogy megakadályozzák a kormány gazdasági erőfeszítéseit.

Mohamed Murszi iszlamista elnök két évvel ezelőtti elmozdítása óta megszaporodtak a merényletek az országban, amelyek száma az idei első négy hónapban magasra hágott, s a statisztikák szerint elérte az 2014-es egész évben elkövetett támadások számát. Két hete Kairóban pokolgépes merénylet áldozatává vált az ország főügyésze, egy nappal a Murszi megbuktatásához vezető, 2013. június 30-án kirobbant tömegtüntetések második évfordulója előtt. Július 1-jén összehangolt támadássorozatot követtek el dzsihadista fegyveresek a Sínai-félsziget északkeleti részén az egyiptomi biztonsági erők több ellenőrzőpontja ellen. Válaszul az egyiptomi kormányerők néhány nap alatt több mint 240 szélsőségessel végeztek terrorellenes műveleteikben.

Korábban írtuk: Legalább harminc egyiptomi katonát öltek meg július elején, összehangolt akciók során, a dzsihadisták. Katonai források szerint 11-en veszítették életüket, amikor autóba rejtett pokolgép robbant fel egy ellenőrző pontnál a Sínai-félsziget északi részén, összesen legalább hat katonai ellenőrző pont és egy rendőrörs ellen indítottak támadást a szélsőségesek Sejk Zuveid várostól délre. A rafahi határátkelőhelynél is robbanások hallatszottak. 

Várható volt a támadás Egyiptomban

További terrorista merényletek várhatók nemcsak Tunéziában, hanem Egyiptomban is  - figyelmeztette még július elején a TVN24 lengyel hírtelevízióban az Észak-Afrikába készülő lengyel turistákat Marek Biernacki államtitkár, a lengyel titkosszolgálatok felügyelője.

Biernacki  a lengyel hírszerzés információira hivatkozva kifejtette: az Iszlám Állam, valamint az al-Kaida terrorszervezet radikális hívei   politikai, pénzügyi és presztízsbeli céljaik elérése érdekében további támadásokat terveznek a "pihenésüket töltő, védtelen külföldiek ellen”.