Lehet-e célpont az a görögdinnye, amelyen a magyar miniszterelnök képe díszeleg? Vagy csak Putyin, Merkel fotójába lehet belepuffantani a kamera előtt, no meg Berlusconiéba? Ez akkor lett kérdés itt Karlovy Varyban (legalábbis a magyarok körében), amikor a Zero című filmje sajtóvetítése előtt Nemes Gyula rendező elővette a tollát, és körkörös mozdulatokkal megmutatta az újságíróknak, hogyan satírozta ki egy politikus képét a filmből, mert ha nem teszi meg, akkor a Magyar Nemzeti Filmalap visszakéri a filmre adott teljes támogatást.
Egy későbbi vetítésen a film egyik külföldi producere ismételte meg a tényt, hogy valakinek az arcát el kellett tüntetni a filmből, ez tehát jó pr értékű közkincs lett itt a fesztiválon. (Apró poén, hogy a Zeroban egy pillanatra maga Andy Vajna is felbukkan, azaz a feje, amint mond valamit, igaz satírozás és szöveg nélkül.) A politikus neve nem hangzott el, de szempillantás alatt mindenki tudta, hogy a nagy zöld dinnyén tekergő satírozás mögött nem lehet más, csak Orbán Viktor.
A film ugyan a méhek kihalása, s emiatt az emberiség várható pusztulása feletti aggodalomból indul, de eljut egészen a nemzetközi szintű anarchiáig, felfegyverzett szabadcsapat tömeggyilkosságra emlékeztető dühkitöréséig, aztán vérvörös betűk szólítják fel a nézőt, hogy hagyja el a vetítést. Újabb apró poén: akik korábban még nem mentek ki a vetítésről, azok közül többen komolyan vették a felszólítást, felálltak és kimentek. A bátrak, akik mégis bent maradtak, láthatták, amint a lövöldözés közepette hirtelen kifehéredik a vászon, s a nagy semmi alá az van írva: mindenki fáradjon ki, mert a filmet betiltották.
Az az akcionista-anarchista zűrzavar, ami egy elfogadható kiindulópont után egyre vadabb és őrültebb ötletekkel végigsöpör Nemes Gyula mozivásznán, legkevesebb, hogy zavarba hozza a nézőt. Ha nem untatja éppen halálra. Mire elkövetkezik a vége felé az a dinnyés pillanat, a másodpercig kitartott satírozás látványa határozottan feldobja a jelenetet, mondhatni többet, áttételesebbet jelez, valamilyen fontos közlés metaforájává emelkedik. Nem úgy, mint a szegény Angela Merkel egy rossz fotójába csapódó golyó. Az a satírozás váratlanul általánosabb jelentést kölcsönzött az infantilis bosszú egyszeri gesztusának.
A rendező lapunknak megerősítette, hogy ha nem satíroz, az egész támogatást plusz a kamatokat vissza kellett volna fizetnie a Filmalapnak. A fesztiválon bemutatott akciójával csak amolyan Svejk-módra akart viccelni azon, hogy vajon milyen gyümölcsökre lehet politikusok fényképét ragasztani és milyenekre nem, s hogy kikre lehet egy filmben lőni, és kikre nem. „Mert az a kérdés, hogy ha nincs benne az a jelenet, akkor ugyanaz-e a film, vagy sem.
S ha nem ugyanaz, akkor vissza kell-e fizetni a rá adott támogatás összegét?” - mondta. Udo Kier, akit a nemzetközi filmvilág legendás figuraként tisztel, mint a Zero című film egyik főszereplője, annyit mondott egy magánbeszélgetésben a filmről: bestiális. Ami jót is jelenthetne, de félő, az a gátlástalanul előadott dühkitörés a világ dolgainak állása miatt, amit a film képvisel, bármily igaz is az alapja, érthető az indulata, komolyan vehetetlen. Kár érte.
Ahogy a Zero, a Szerdai gyerek is Karlovy Vary második legfontosabb versenye, az East of the West szekció válogatásában küzd a Kristály Glóbuszért. Horváth Lili első rendezésének bemutatójakor volt abban valami báj, hogy a közönségnek kicsit tovább kellett toporognia a vetítő előtt, mert a teremben az ifjú rendezőnő előbb még tisztába tette a karonülő kicsi gyerekét, csak aztán lépett bemutatkozásra a nézők elé.
A filmet rokonszenvvel és tapssal fogadta a rendkívül hálás Karlovy Vary-i közönség, de a beszélgetésen kevesen maradtak a helyükön. A rendezés érdekességei iránt érdeklődtek, s hogy hogyan találta meg Horváth Lili a főhősét. A film abszolút főszereplője Vecsei Kinga, akire hosszú keresés után talált a rendező, de aki nem színész, egy művészeti egyetem hallgatója. Szép, tiszta, érzékeny arcvonásokkal, de zavaróan nehezen érthető beszéddel. (Amit persze a külföldi közönség nem érzékelt, de kimondottan feltűnő volt a magyar fülnek.)
A történet egy olyan fiatal lányról szól, aki intézetben nevelkedett, s aztán most visszajár ugyanabba az intézetbe, a még kiskorúan szült kisfiához. A kérdés, sikerül-e olyan helyzetbe hoznia magát, hogy magához vehesse a megszólalni nem hajlandó gyereket, s végre együtt élhessen vele. A téma nagyon emberi, a film azonban nem igazán tudja mélységében kibontani, hitelesíteni a rossz társaságba keveredett, de a kisfiáért nagy akarattal küzdő lány sorsát, figuráját, egyéniségét.
A rendező, aki a forgatókönyvet is maga írta, a karakter felépítésében el-elmegy a kézenfekvő közhelyek felé, a durcás-durva viselkedéssel kimerítve a jellemzés nagyját. Inkább külsőséges megoldások, finom részletek nélküli, felületes konfliktusok halmaza marad a történet, semmint hogy átélhetővé mélyülne, egyéni arcot kapna az elmesélt küzdelem. Thuróczy Szabolcs szociális munkásának kivételes belső embersége kiviláglik a történet egészének szürkéjéből.
A harmadik magyar résztvevő, Szabó Mátyás a diplomafilmjével van jelen Karlovy Vary teljesen új szekciójában. A Future Frames elnevezésű válogatás Európa jövő filmnemzedékének legfiatalabbjai közül mutatott be tíz rendezőtől tíz rövidfilmet. A Határ több jelentésrétegű sztorijában egy sínen járó, azaz kötött úton haladó hajtányhoz láncolt rab fiatalember, egy rá vigyázó őrmester és egy lány viszi a történetet.
A friss diplomás rendező, akit rendező-tanára, Janisch Attila úgy jellemzett, az évfolyam egyik legígéretesebb tagja, lapunk kérdésére Karlovy Varyban elmondta: Szöllősi Barnabás forgatókönyvíró társával megfogta őket az út, az utazás e sajátos formája, hisz minden út a fizikai értelmén túl egy belső utat is jelent. Ki az, aki elindul, és mivé válik a megérkezés pillanatára. „A film indulásakor látunk egy leláncolt rabot, s mellette a szabadon mozgó őrzőjét. A végén pedig érezzük, hogy a főhősön ugyan ott a lánc, de mégis ő a szabad, míg őrzője külvilág behatárolta rab.
Filmünk tehát a szabadságról szól.” A Karlovy Vary program egyik haszna szerinte a szakmai találkozásokban rejlik, a másik pedig az ismeretségek, reménybeli barátságok lehetőségét adja. Ami a rendezői jövőt illeti, Szabó Mátyás sokat vár az otthon nemrég bejelentett, a pályakezdő filmesek indulását segítő Inkubátor program lehetőségeitől.