- Július 31-én mutatják be a szombathelyi Iseumi Játékokon Neil Simon és Marvin Hamlish Édeskettes hármasban című darabját, amelyet Ön rendez. Mi fogta meg a történetben?
- Akkor figyeltem fel a történet értékeire, amikor körülbelül hetven-nyolcvan alkalommal játszottam a Madách Színházban a 2007-ben bemutatott, Szirtes Tamás által színpadra állított előadásban. Személyes tapasztalatomból tudom, hogy ebből az alapműből két igazán jó színésszel, egy ütős koncepcióval igazán élvezetes előadást lehet készíteni. Mellesleg a darab rendkívül aktuális, azok a problémák, amelyekről szól, bármelyik párkapcsolatban megfigyelhetőek. Neil Simon neve pedig garancia a sikerre, hiszen nála ismertebb és közkedveltebb színpadi szerző nincs Amerikában. Amikor felkértek a rendezésre, az anyagi lehetőségek nem tették lehetővé, hogy sokszereplős, nagyszabású musicalt hozzak tető alá, de az Édeskettes hármasban sem fog csalódást okozni senkinek.
- Ez élete első rendezése. Nagy kihívás átállni a színpad másik oldalára?
- Habár még valóban nem rendeztem színházban, korábban a Gór Nagy Mária Színitanodában megrendeztem a végzősök vizsgaelőadását. Most viszont egészen másfajta kvalitásokat igényel a munka, viszont az segítségemre volt, hogy a darab kétszereplős, így lényegesen könnyebb feladat hárul rám. Amellett, hogy jobban tudok koncentrálni a szituációkra, nem kell attól félnem, hogy esetleg elveszek a szereplők forgatagában, mert csupán a két szereplőre, Szabó P. Szilveszterre és Trokán Annára kell figyelnem. Máskülönben tudatosan választottam olyan férfi szereplőt, aki egészen más karakter, mint én, mert így nem eshetek abba a hibába, hogy olyan instrukciókat adok neki, amelyeket magam is alkalmaztam.
- Néhány éve minden szerepét visszaadta, évekig szüneteltette a színészetet. Ezek után nehezen fogadta vissza a szakma?
- Nem mondanám, hogy nehezen fogadtak vissza, inkább úgy fogalmaznék, hogy kevesen tudták, hogy újra lehet velem kalkulálni. Gyakorlatilag fél évvel a visszatérésem után megkaptam az Evita című musicalklasszikus Che Guevarájának szerepét, amely még akkor is kihívásnak számított, ha tíz évvel korábban már a Miskolci Nemzeti Színházban volt alkalmam eljátszani. Onnantól kezdve rohamos tempóban felgyorsultak az események, az elmúlt két-három évben meg sem álltam, állandó szövegtanulással, előadásokkal, vidéki turnékkal telt ez az időszak. Szóval, sikerült visszatérnem a színházi élet térképére.
- Régebben hangot adott annak, hogy úgy érzi, mellőzi a szakma. Tehát akkor már nem szorul orvoslásra a helyzet?
- Más kontextusban hangzottak el ezek a szavak, amelyeket aztán a Blikk újságírója úgy kiforgatott, hogy majdnem perre mentem. Mindenesetre, most egyáltalán nem mellőz a szakma, teljesen egyenesbe jöttem!
- Jövőre Jean Valjeanként láthatja a közönség A nyomorultak című musicalben. Korábban már három különböző adaptációban játszott. Vágyott arra, hogy megkaphassa az abszolút főszerepet?
- A nyomorultak mindig is a szívügyem volt, mérföldkőnek számít a pályafutásomban. 1997-ben, Németországban találkoztam először a darabbal, akkor Enjolras, a forradalmár voltam. Két évvel később a Madách Színházban Mariust, a hősszerelmest formálhattam meg, tíz évvel később pedig a Kecskeméti Katona József Színházban Javert rendőrfelügyelő voltam. Egyik szerepet jobban élveztem, mint a másikat! Habár nem mozgattam meg minden követ azért, hogy megkapjam Jean Valjean karakterét, hatalmas öröm számomra, hogy végre eljátszhatom őt. Annyira szeretem ezt a művet, hogy eredetileg egy korábbi miskolci adaptációban is szerepeltem volna, de végül le kellett mondanom róla, mert nem tudtam volna elég időt szakítani a kislányomra.
- Mennyiben ígérkezik a korábbiaktól eltérőnek ez a jól beharangozott előadás?
- Ezt érdemes lenne megkérdezni azoktól a kollégáktól, akik a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutatkoznak be A nyomorultakkal, mert én csak tavasszal lépek a Madách Színház színpadára Jean Valjeanként. Az eddigi próbákon, amelyeken ott kellett lennem, még nem igazán volt lehetőségem arra, hogy lássam, mi lesz az a vizuáltechnikai megjelenítés, amelytől mozgalmasságában, külalakjában más lesz az előadás, mint az előzőek. Az viszont biztos, hogy nagyon magasra tettük a mércét!
- A napóleoni háborúkat követő viharos években játszódó musical rendkívüli megpróbáltatás az alkotók számára. Hogyan készül fel a szerepre?
- Márciusban kezdődnek a próbák, de körülbelül két-három héttel korábban elkezdem a felkészülést, fizikálisan és hangilag is. Jó formában kell lennem egy ilyen hosszú és embert próbáló táncos-zenés előadásban. A művészet azon irányát, amely komoly énektudást igényel, a versenysporthoz tudnám hasonlítani. Folyamatosan tréningben kell lenni, a hangszalag ápolása éppolyan feladat számunkra, mint a sportolóknál a napi edzés. Ha egy hónapig nem éneklek, akkor majdhogynem elölről kell kezdeni a munkát.
