- Az ötpontos programjában a legfontosabb feladatnak a bizalom helyreállítását nevezte. Hogyan szeretné elérni?
- Az elmúlt hetek, hónapok nagy sebeket ejtettek nemcsak a Magyar Paralimpiai Bizottság testén, hanem az egész fogyatékos sport megítélésének tekintetében – kezdte Szabó László. - Ezeknek a behegedésére hosszú időre lesz szükség. Csákánnyal hamar megy a munka, vakolókanállal sokkal lassabban. A bizalom helyreállítása sok metszetben kell, hogy megtörténjen. A hitelünket vissza kell szereznünk a sportolóknál, sportvezetőknél, a Magyar Olimpiai Bizottságnál, a nemzetközi szervezeteknél, a szponzoroknál és természetesen a nyilvánosság előtt is. Nagyon összetett munkára lesz szükségünk ahhoz, hogy megnyugodjanak a kedélyek. De legalább ilyen fontosnak tartom a programom vezérgondolatát: paralimpiát Budapestre!
- Önben mennyire bízhatnak, hiszen a színházi világban Vidnyánszky Attila, a sportban Deutsch Tamás emberének tartják?
- Vagy inkább őket az enyémnek, nem? De komolyra fordítva: nincs olyan ember a magyar sportéletben és alig van olyan személy a hazai színházi világban, akit ne ismernék. Ez három tényező miatt van így. Az egyik az, hogy sajnálatos módon már egyre idősebb vagyok, a másik az, hogy nem olyan szűk az a világ, ahol én dolgozom, a harmadik pedig: nagyon sok mindent csináltam és láttam már. Az MPB közgyűlésén is ott ült legalább tíz olyan sportvezető, akivel már volt közös munkám. Közülük egyet-egyet kiemelni önkényes döntés.
- Azért említettem pont ezt a két embert, mert a Fideszhez közel álló személyekről van szó, s a mai magyar színház- és sportvezetésben több olyan elnök van, akik a párthoz kötődnek.
- Nézze, soha nem voltam semmilyen párt tagja. De ez nem azt jelenti, hogy nem szimpatizálok egyik párttal sem, két választás között pedig véleményem van arról, hogy bizonyos pártok mit tesznek, s mit nem tesznek. Volt egy időszak, mikor kormányzati megbízatásom volt. 1999 és 2002 között az Ifjúsági és Sportminisztérium helyettes államtitkára voltam. Ha megkérdezi azokat, akikkel együtt dolgoztam, egyetlen olyan momentumot sem tudnak felidézni, amikor a közigazgatási döntéseimet az alapján hoztam, hogy milyenek a pártpreferenciáim.
- Leült már beszélni a sportolókkal, hogy tisztázzák a helyzetet?
- Sok sportolóval beszéltem már, sokkal nem. Folyamatosan írogatom az e-maileket, amiben bemutatkozom, elmondom, hogy ki vagyok, mit szeretnék. Sorra fogom venni a különböző parasportágakat is, remélem, hogy a nyár végéig eljutok odáig, hogy minden sportolóval, sportvezetővel személyesen tudok beszélni. Mindenkinek szeretnék belenézni a szemébe, szeretném, ha ők is belenéznének a szemembe, és bízom benne, hogy bizalmat találunk egymáséban.
- Kikéri a sportolók tanácsát, hogy hogyan lehetne előrébb lépni, illetve teljesíteni az ön programját?
- Persze. De nem szabad összekeverni a szerepeket. A sportvezető dolga az, hogy működtesse a szövetségét úgy, hogy az hatékony, sikeres és átlátható legyen. A sportolónak pedig az, hogy tisztességesen felkészüljön a versenyre és ott jó eredményeket érjen el. Én nem tudok versenyezni helyettük, ők nem tudnak szövetséget vezetni. Akkor működik a rendszer, ha mindketten megbízunk a másik munkájában. Ha ez a bizalom sérül, mint ahogy megsérült az MPB előző vezetésével szemben, akkor annak következményei vannak. Magyarországon annyi szép dolog van, ám van néhány rossz. Az egyik: ebben az országban úgy élünk, hogy mindenki azt tudja jól, hogy a másiknak mit kellene csinálni. Sőt, azt is el szoktuk mondani, ha én az ő helyében lennék, akkor az a terület rendben működne. Ehhez képest kevesebbet foglalkozunk azzal, hogy a magunk feladatát jól végezzük. Világmegváltó terveim nincsenek, csupán szeretném rendbe tenni az MPB-t.
- Június 16-án még azt nyilatkozta, hogy nem indul az elnöki székért, majd július 6-án már ön volt az elnök. Mi változott ebben a szűk egy hónapban?
- Én tényleg nem terveztem, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke leszek. Ám miután egy másik fogyatékos sportszervezetet vezetek, és láttam, hogy mi történik az MPB körül, voltak információim arról, hogy ez miért alakult ki, s milyen következményei lesznek és lehetnek. Úgy éreztem, jönnie kell valakinek, aki félig kívül van, de azért belül is, mert vezeti a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségét. Így azt tudja mondani a szereplőknek: álljunk már meg egy pillanatra, gondoljuk végig, hova is tart ez az egész, nyugodjunk meg, és hozzunk olyan döntéseket, amik ahhoz szükségesek, hogy újra tudjuk gombolni a kabátot! Úgy éreztem, erre alkalmas vagyok, és a szereplők is elfogadták azokat a megoldási javaslatokat, amiket tettem.
- A másik fontos pont a programjában az egyenlőség megteremtése. Az alelnök, Deutsch Tamás a Magyar Narancsnak adott interjújában azt nyilatkozta, az egyenjogú nem egyenlő, s az épek százszázalékos juttatásához képest a parasportolók hetven százalékban részesüljenek. Egyetért Deutsch-csal?
- Eddig sem tettem, és ezután sem kívánom magyarázni Deutsch Tamás egyetlen nyilatkozatát sem. Felnőtt ember, ha ő úgy érzi, magyaráznia kell a nyilatkozatát, megteszi. Egy dolgot viszont tisztázzunk. A hatályos jogi szabályozás szerint egy paralimpiai érem, az érte járó egyszeri jutalom tekintetében, ötven százalékát éri egy ép sportoló azonos színű érmének. Ehhez képest a hetvenszázalékos javaslat előrelépés. Én a hetven százalékot első lépésként el tudom fogadni. Bár eljutnánk oda, hogy Rio után nem a felét, hanem több mint a kétharmadát kapná egy parasportoló az ép éremért járó jutalomnak. Haladjunk lépésről lépésre. Ehhez viszont kell az állami költségvetés, mert a jutalmat az állam adja. Kell a MOB, amellyel a finanszírozási javaslatot elsőként egyeztetik. Kellenek a sportszövetségek, amelyek azt mondják, hogy ez az ötlet jó. Sok olyan edzőnk van, akik fogyatékos sportolókat és épeket is felkészítenek. Sós Csaba, a Magyar Úszószövetség szakmai alelnöke, a szervezet paraúszó szakági bizottságának vezetője azt mondja: van különbség az ép és a fogyatékos sportteljesítmény között. Én szívesebben hallgatok a sportolók, sportvezetők és az edzők szavára, mint civilek, vagy megmondóemberek véleményére.
- A sportolók is egyenlő juttatást szeretnének. Pásztory Dóra, kétszeres paralimpiai aranyérmes úszó írásában úgy fogalmaz: olyan vezetőkre van szükség, akik hisznek az „egyenlősdiben”. Ha a nem a székükbe és pozíciójukba bebetonozott vezetőkről lenne szó, akkor egyszerűen nem történhetne meg, hogy a fogyatékossággal élő emberek sportjáért felelős szervezet egyik vezetője következmények nélkül kimondhatja, hogy szerinte „nem kell a buta egyenlősdi a négyévenkénti olimpiai jutalmazásban”. Ehhez mit szól?
- Én személyesen ismerem Dórát. Elbűvölő személyiségnek és kiváló sportolónak tartom, mélyen tisztelem a pályafutását. Az az ő dolga, hogy mi a véleménye az MPB-ről. Nem kívánom minősíteni. Ugyanakkor úgy olvasom, hogy némely tényekkel, például a jutalom mértékéről és a hozzá kapcsolódó javaslatokkal nincs tisztában.
- Pásztory azt is kifogásolta, hogy Deutsch ominózus nyilatkozatának nem lett semmilyen következménye. Felelősségre vonják az alelnököt?
- Az a helyzet, hogy én hiába akarnék felelősségre vonni bárkit is, ha a közgyűlés ezt nem teszi. A korábbi és a mostani közgyűlésen is napirendre kerülhetett volna a bizalmi szavazás lebonyolítása. Egyik esetben sem támogatták ezt a javaslatot. Én „csak” egy elnök vagyok, nem döntéshozó szerv. Tehát reklamálni nem nálam kell, hanem a közgyűlésnél. Értem én, hogy jelentős indulat van egyes emberekben, de a közgyűlésben felelősségteljes személyek vannak.
- Ez világos. De ön kommunikációs szakember. Nem gondolja úgy, hogy Deutsch nyilatkozatából nem az derült ki, hogy emelni szeretné a parasportolók juttatását?
- Amikor ez az interjú megjelent a Magyar Narancsban, és a sajtó kikezdte Tamás nyilatkozatát, akkor felhívtam, és azt javasoltam neki, hogy valamit lépjen, mert amit mondott az újságban, azt félreértelmezték. Arra kértem, ne hagyja ennyiben az ügyet, mert ha nem magyarázza meg a nyilatkozatát, abból súlyos félreértések lehetnek. Tamás tartott egy sajtótájékoztatót, és hangsúlyozta, hogy félremagyarázták a szavait, hiszen a hetven százalék több mint az ötven. Még valamit szeretnék ehhez hozzátenni. A paralimpiai érmeseknek és az olimpiai érmeseknek két juttatást ad az állam. Az egyik egyszeri jutalom, a Gyurcsány-kormány idejében ez azonos volt, akkor hatalmas felháborodást okozott. Mert volt olyan paralimpiai sportoló, akinek több aranyérme is volt, így több pénzt vitt haza, mint az egyszeres, vagy olyan kétszeres olimpiai bajnok, aki csapatban szerepelt. A másik az életjáradék. Ezt minden ép és parasportoló megkapja, ha betöltötte a 35. életévét, egészen a halála pillanatáig. Ezt minden hónapban azért jár neki, mert érmet szerzett, s ezzel dicsőséget hozott Magyarországnak. Ez az életjáradék ugyanannyi minden érmes esetében, legyen az paralimpiai vagy olimpiai. Itt az egyenlőség ma is megvalósul.
