Pszichológusok, pszichiáterek a Bánki tavi Fesztiválhoz kapcsolva a fiatalok közösségi lelki egészségét javítandó rendezvényt hirdetnek: Jobbik énünk–Trianon és Holokauszt. Önmagában a gondolattal semmi baj, sőt üdvözölni lehet(ne). Azonban a programból kiderül, hogy olyan kérdéseket tesznek fel: Bennünk él-e történelmi jelenünk két fő toposza, Trianon és a Holocaust? Különb vagyok-e a Másiknál? Más vagyok-e a Jobbiknál? Álságos kérdések. Elcsúsztatnak a történelmi érvényességen alapuló erkölcsi igazságtól. Ugyanis nem az a kérdés, hogy különb vagyok-e a nácinál, a rasszistánál, hanem az, hogy szembefordulok-e az ordas eszmékkel. Küzdök-e az ellen a bűnbakképzés ellen, amely legalább 60 millió ember halálához vezetett? Eleve hamis koncepció alapján megfogalmazott kérdésekre keresünk választ?
Valóban föltehető a kérdés: ha máshová születek, miként cselekszem? A programhoz nevüket adó lélekbúvárok teljesen hibás viszonyba hozzák Trianont és a holokausztot. Mert a társadalmi/nemzeti mentálhigiéné felől nézve Trianon és Auschwitz nem említhető egymás mellett. Hiszen Trianon aktuális, kortársi lélektani traumája kulturálissá merevedve – nemzedékek óta – bénítóan-torzítóan hat a magyar társadalom lelki egészségére. Ellenben – Magyarországon különösen – az alapvetően ép mentális társadalmi viszonyok kialakítása elképzelhetetlen anélkül, hogy a holokausztot ne kulturális traumaként, ne civilizációs botrányként őriznénk a közösségi emlékezetben. Trianon jelenkori siratása betegíti a magyar társadalmat (elvon a történelem reális észlelésétől), viszont a holokauszt a nemzeti emlékezetben a társadalmi mentálhigiéné nélkülözhetetlen feltétele.