Görögország;közhangulat;pánik;düh;

- Görögország: pánik nincs, csak düh

Az utóbbi napokban a közhangulat radikális megváltozása volt érzékelhető Görögországban, a politikában amúgy is meglévő feszültség átszüremlett a hétköznapi érintkezésekbe is - mondta Fokasz Nikosz szociológus Athénből.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem társadalomtudományi karának professzora személyes benyomásait ismertetve változó képről tudott beszámolni. Elmondása szerint az újságok korábban is cikkeztek arról, hogy az emberek aggódnak és kiveszik a pénzüket a bankokból, de ennek nem volt látható jele egészen múlt szombatig, amikor Alekszisz Ciprasz kormányfő bejelentette a népszavazás kiírását a nemzetközi hitelezőkkel kötendő megállapodásról. Ekkor kígyózó sorok jelentek meg a bankok előtt, az emberek azonban egy-két nap után igazodtak a helyzethez, s bár továbbra is mindig volt sor a pénzkiadó automaták előtt, nem olyan hosszú, mint korábban.

A fordulat szerdán következett be, ekkortól érzékelhető radikális közhangulat-változás, ami az utcán is megjelenik. Gyakorivá váltak a szóváltások a buszokon, gyakran hallani kiabálást az utcákon. Fokasz Nikosz leszögezte, pánikról még mindig nincs szó, csak dühről. "A politikában amúgy is meglévő feszültség átszüremlett a hétköznapi érintkezésekbe is" - mondta a professzor, aki szerint a népszavazási kezdeményezés rendkívüli módon megosztotta a görögöket.

A szociológus azt valószínűsítette, hogy az "igen" szavazat hívei, azaz a hitelezőkkel való megállapodás támogatói fognak győzedelmeskedni a vasárnapi referendumon, hangsúlyozta azonban, hogy a különbség mindenképpen nagyon csekély lesz.
Fokasz Nikosz úgy véli, hogy az igenek győzelme esetén sem teljesen biztos, hogy új választásokat fognak kiírni, a szociológus egy szakértői kormány megalakításának a lehetőségét sem zárta ki.

A népszavazáson meglehetősen bonyolult kérdést tesznek fel a szavazópolgároknak. Ez így hangzik: "El kell-e fogadni azt a közös tervet, amelyet az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap június 25-én az Eurócsoport elé terjesztett?" A szavazócédulán ezt követően kifejtik, hogy a terv két részből áll, és feltüntetik a terv két fejezetének címét. Az első a Reformok a folyamatban lévő programok lezárására és azon túl címet viseli, a másodiknak Az adósságok fenntarthatóságának előzetes elemzése a címe.

A Le Monde című balliberális francia lap részletesen beszámol arról, hogy Magyarország kerítés megépítésével zárja le a szerb határt az illegális bevándorlók előtt.