Az Európai Űrügynökség azért küldte az űrszondát a 57P/C-G közvetlen közelébe, hogy kiderítsék, valójában hogyan válik a Nap felé közeledve aktívvá - azaz gáz- és poranyagot kibocsátóvá - egy kométa, illetve pontosan mi az üstökösaktivitás mechanizmusa. A Rosetta, amely 2004-ben indult útnak, 2014. augusztus 6-án állt pályára a 67P/C-G magja körül. Az űrszonda képfelvevő rendszere, az OSIRIS (Optical, Spectroscopic and Infrared Remote Imaging System) kis látószögű (NAC) és nagy látószögű (WAC) kamerái segítségével eddig az üstökösmag felszínének 70 százalékát térképezte fel, az égitest déli féltekéje és pólusvidéke jelenleg sötétségbe burkolózik, csak az augusztus 13-i napközelség körüli időszakban lesz megvilágítva. A felszín már felderített része geomorfológiailag öt különböző területre osztható, amelyek összesen 19 régiót alkotnak, ezek megjelöléséhez elsősorban az ókori Egyiptomhoz kötődő valós vagy mitikus személyek, földrajzi helyek nevét használták.
Tóth Imre, az MTA CSFK tudományos főmunkatársa a Rosetta OSIRIS képfelvevő rendszerével készített képfelvételek tudományos kiértékelésében vesz részt egy nemzetközi kutatócsoport tagjaként, amely eredményeit a Nature legújabb számában ismerteti. Mint az MTA közleménye kiemeli, az egyik legérdekesebb kérdés, hogy az üstökösmag felszínének mely részéről származik a megfigyelt por, illetve azonosíthatók-e az aktív területek a 67P/C-G magján? A nemzetközi kutatócsoport a 67P/C-G magján megfigyelhető "kútszerű" mélyedéseket vizsgálta. Ezek lényegében hengerformájú gödrök vagy lyukak, peremük szabályos kör alakú. A legfeltűnőbb képződmények a mag felszínének Ash, Ma'at és Seth régiójában vannak, átmérőjük 50-300 méter között, mélységük 10-210 méter között mozog.
Kiderült, hogy ezek a lyukak a forrásai a felszínből sugarasan felfelé kiáramló porsávok (jetek) egy részének. További forrásaik például a mag felszínén elszórtan vagy csoportokban megtalálható, néhány métertől néhány tíz méterig terjedő nagyságú, poros-jeges "sziklatömbök". A többféle aktivitási forrás és a mag változatos felszíni formái a 67P/C-G üstökösmag felszínének nagyfokú heterogenitására utalnak, ami az aktivitás különböző, eddig még fel nem tárt mechanizmusainak, az üstökösmag hosszú idő alatt végbement evolúciójának a következménye.
A Nature cikke kizárólag a szabályos lyukak, gödrök elemzésére szorítkozik. Több olyan lyuk és gödör OSIRIS-felvétele is szerepel benne, amelyek belsejéből jetek törnek elő, a porkibocsátási aktivitás jól megfigyelhető jelenségének forrásai közvetlenül is azonosíthatók. Ez fontos előrelépés az üstökösök aktivitási mechanizmusának megismerésében.
A szerzők azt is leírják, hogyan alakulhatnak ki az ilyen aktív lyukak és gödrök. Eszerint az üstökösmag felszíne alatti, néhány tíz, de legfeljebb száz-kétszáz méteres mélységben egy hőforrás a vákuumban szublimációra készteti a vízjeget, aminek következtében egy egyre táguló üreg jön létre. Ebből a gázanyag a mag felszíne felé irányul, majd áttöri a felső kérget - illetve a felszín egyszerűen beszakad -, és kialakul a megfigyelhető lyuk, gödör. Ennek a lyuknak a falából továbbra is porsugarak, gázanyagok törnek elő, amelyek jetek formájában figyelhetők meg. Ez fontos eredmény az üstökösök belső szerkezetéről.
"Amikor a 67P/C-G napközelbe kerül, és a Nap megvilágítja az üstökösmag ma még ismeretlen déli féltekéjét és pólusvidékét, érdekes lesz megtudni, hogy a mag eddig fel nem térképezett területén milyen az üstökös aktivitása, és milyen további forrásai vannak a kigázosodásnak és a por kibocsátásának, vannak-e az északi félteke régióiban megfigyeltekhez hasonló aktív lyukak és gödrök" - olvasható az MTA közleményében.