Fradi;Európa-liga;

- FTC: műfű, valódi esélyek

Magyar szempontból csütörtökön kezdődik a „kupaősz”, és egyelőre csak remélni lehet, hogy sokáig állva marad az Európa-ligában érintett Ferencváros, Debrecen, MTK hármas. A Fradi műfüvön játszik a holland másodosztályú Go Ahead Eagles otthonában, a DVSC hazai környezetben fogadja a montenegrói Sutjeskát, míg az MTK az Újpest pályáján csap össze egy másik délszláv csapattal, a szerb Vojvodinával.

A Népszavának adott keddi interjúban Orosz Pál, az FTC-futballisták vezérigazgatója úgy fogalmazott, noha a zöld-fehér együttes nem mehet biztosra riválisával szemben, nagyon csalódott lenne, ha nem gyűrnék le a holland „sasokat”. A Go Ahead Eagles egészen különleges módon kapott indulási jogot az Európa-ligában: a legsportszerűbb együttes jogán rajtengedélyt szerző Twentének anyagi nehézségek miatt mutatták fel a stoptáblát. A Ferencváros ellenfele az előző szezonban a 17. helyen végzett a holland élvonalban, és a De Graafschap ellen alulmaradt az osztályozón, így az új szezonban csak a másodosztályban szerepelhet.

„Műfüvön lesz a mérkőzés, kíváncsian várjuk, hogy milyen lesz a pálya, ebből a szempontból nem mi leszünk előnyösebb helyzetben” – mondta a klub honapján Gera Zoltán, csapattársa, a válogatott Dibusz Dénes dupla óhaja pedig így hangzik: „Kapott gól nélküli győzelem.”

László Csaba, az MTK Budapest újdonsült edzője a sorsolás után úgy fogalmazott, a kék-fehéreknek és a Vojvodinának egyformán ötven százalék esélye van a továbbjutásra, ugyanakkor a hazai meccsen mindenképp nyerni akar, így „nem feltartott kézzel” küldi pályára tanítványait a Szusza Ferenc Stadionban.

Az MTK honlapja idézte Zlatomir Zagorcicot, a szerb együttes vezetőedzőjét, aki az MTK-ból Kanta Józsefet és Torghelle Sándort emelte ki. „Feltérképeztük az ellenfelet, amely szereti a támadófutballt – mondta a szerb szakvezető. - Kanta a középpálya zászlóshajója, Torghelle pedig a semmiből is képes gólt szerezni." A tréner hozzátette, a magyar csapat szervezetten játszik, s tapasztalt játékosok is vannak a keretben, ugyanakkor meggyőződése, hogy a Vojvodina jobb, így tanítványai ünnepelhetnek majd az első meccs után.

A Debrecennél a héten sokkal inkább a klub jövője állt az érdeklődés középpontjában, mint a Sutjeska Niksic elleni EL-meccs. Kedden aztán megszületett a megállapodás, s az egyesület jövőbeli működtetéséről szindikátusi szerződésben állapodott meg a többségi tulajdonos és a helyi önkormányzat.

Balogh Norbert, a DVSC 19 éves támadója pályafutása első európai kupameccsére készül, s a dvsc.hu-nak azt mondta, fegyelmezetten, de agresszívan kell futballozniuk, hogy megfelelő előnnyel utazhassanak el az egy hét múlva sorra kerülő visszavágóra. Hozzátette, háromgólos sikerrel már elégedettek lennének.

Pályán a magyarok
Debrecen¬-Sutjeska (montenegrói), 18.30 (tv: Duna World)
Go Ahead Eagles (holland)-Ferencváros, 20:00 (tv: Duna)
MTK-Vojvodina (szerb), 20:30 (tv: Duna World)



A Debrecen labdarúgócsapatának ultrái nem térnek vissza a stadionba annak ellenére sem, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség a következő szezonra nem tette kötelezővé a szurkolói kártya használatát.