hulladék;egészségügy;DK;

- A DK szomorú képet festett az egészségügyről

A Demokratikus Koalíció szerint a rendelkezésére álló kevés pénzt is rossz struktúrában használja fel a hazai egészségügy, és ez meglátszik a lakosság egészségügyi adatain is - közölte László Imre, a párt egészségügyi kabinetjének vezetője szerdán

A politikus az EuroHope, az Európai Unió egészségügyi ügynökségének adataira hivatkozva arról beszélt: Finnország, Hollandia, Norvégia, Olaszország, Skócia, Svédország és Magyarország mutatóinak vizsgálatából az derült ki, hogy számos esetben jelentős a lemaradásunk a versenytársaktól. Hozzátette, Magyarország a szívinfarktus és a stroke gyógyítási eredményeiben az utolsó, a mellrák gyógyulása és a kis súllyal született csecsemők életesélyei terén utolsó előtti a magyar egészségügy, miközben "hovatovább nem lesz az alapellátásban dolgozó orvos". László Imre hangsúlyozta: a DK szolidáris az egészségügyi dolgozók napján zajló megmozdulásokkal, amelyek egyike az úgynevezett szegénykórház felállítása.

Kifizette az állam a BKV 50 milliárd forintot meghaladó adósságállományát - közölte a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága szerdán.