szocpol;mosógépcsere;

- Szocpol, mosógép-csere - Ezek változnak júliustól

Több jogszabálymódosítás is életbe lép ma. Július elsejétől például használt lakás vásárlására is jár a korábban szocpolnak nevezett vissza nem térítendő állami támogatás, indul a mosógépcsere-program, a munkahelyvédelmi akcióterv kiterjesztésének köszönhetően a munkaadók adókedvezményt kapnak a mezőgazdasági foglalkoztatottak után és a magyar autósok adatai kiadhatók lesznek a külföldi szabálysértési hatóságnak.

A lakásépítési, illetve -vásárlási kedvezmény néven futó, vissza nem térítendő állami támogatás átalakul: a családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK) meglévő használt lakás bővítésére, valamit használt lakás vásárlására is felhasználható a továbbiakban. A kormány március végén módosította így a lakásépítési támogatásról szóló rendeletét, amely júliustól hatályos.

A rendelet a támogatás nagyságát az építési költséghez, a vételárhoz, valamint a lakás energetikai besorolásához köti, és ezt finomítja tovább a családban lévő gyermekek számával, valamint a lakás nagyságával.    Az épített, illetve vásárolt új lakásnál a nettó - áfa és telekár nélküli - vételár nem lehet több négyzetméterenként 300 ezer forintnál, ha pedig alacsony energiafogyasztású a lakás, akkor 350 ezer forint a limit. 

Használt lakás vásárlásakor a vételár maximuma szintén csak 350 ezer forint lehet négyzetméterenként, de a lakásnak legalább komfortosnak kell lennie. Bővítésnél is a fajlagos költség 350 ezer forint lehet legfeljebb négyzetméterenként, és itt is feltétel, hogy a bővítéssel legalább komfortossá váljon a lakás. Fontos kritérium a lakás energetikai jellemzője is: a lakás energetikai besorolása nem lehet rosszabb "B"-osztályúnál.

Szerdán indul a mosógépcsere-program, amelyet az Otthon melege program keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) hirdetett meg. Július elsejétől elsőként a nyugat-dunántúli régióban - Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyékben - lehet pályázni.

A pályázat beadása régiónként időben eltolva történik, a sorban utolsó a közép-dunántúli régió - Komárom-Esztergom, Fejér és Veszprém megyékkel -, ahol július 15-től lehet majd a pályázatokat beadni. A NFM honlapján megjelent pályázati útmutató szerint csak magánszemélyek számíthatnak támogatásra, amelynek a teljes összege 500 millió forint. A tárca a népességszám alapján régiókra osztotta fel a támogatást, amelyből legtöbb - 147 millió 350 ezer forint - a központi régióra, azaz Pest megyére és a fővárosra jutott.

A munkavédelmi akcióterv kiterjesztéseként a mezőgazdaságban foglalkoztatott 25-55 év közötti munkavállalók után is jár az adókedvezmény a munkaadóknak július elsejétől. A növénytermesztésben, állattenyésztésben dolgozók, valamint a vegyes profilú gazdálkodók mellett a mezőgazdasági gépjavítók, -karbantartók, továbbá a mezőgazdasági-, erdőgazdasági- és növényvédő gépek kezelőit foglalkoztatók vehetik igénybe a kedvezményt, amely legfeljebb a 100 ezer forintos bruttó bér 14,5 százaléka.

Szintén július elsején lép hatályba a szabálysértési törvénynek az a módosítása, amely szerint a magyar gépjárművel külföldön elkövetett szabálysértés esetén - az ottani hatóság megkeresésére - meg kell adni a magyar üzembentartó adatait. A külföldi szabálysértési hatóság - a gépjármű rendszámának és gyártmányának megküldésével - annak a személynek a járműnyilvántartásban rögzített adatait kérheti, aki a cselekmény elkövetésekor a gépjármű üzembentartója volt. A kérelmet a magyar legfőbb ügyésznek kell küldeni, aki továbbítja azt a központi közúti közlekedési nyilvántartó szervnek. Ez utóbbi 15 napon belül megküldi a kért adatokat a legfőbb ügyésznek, aki azt a megkereső külföldi hatóságnak továbbítja.

Egy másik változás, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter nem emeli a korábban elhatározott 1200 millió köbméterre július 1-jétől a földgáz biztonsági készletét, az így marad a jelenlegi 915 millió köbméteres szinten. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs főosztályának tájékoztatása szerint a biztonsági készlet azért marad a korábbi szinten, mivel annak megemelését a fogyasztás nem indokolja. Az MTI kérdésre adott válasz szerint a gazdasági válság hatására a magyarországi belföldi földgázfogyasztás jelentősen - mintegy kétharmadára - esett vissza, ez pedig indokolttá tette a biztonsági készletszint csökkentését.

A befektetésre nem ajánlott - spekulatív - osztályzati sáv mélyére süllyesztette Görögország államadós-besorolását a Fitch Ratings.