Marina Maljkovic, a szerb női kosarasok mindössze 33 éves kapitánya már azzal történelmet írt, hogy a budapesti döntőbe vezette a csapatát, ám a happy end a jóval esélyesebb franciák ellen sem maradt el. Ana Dabovic és a testvére, Milica, valamint Sonja Petrovic a torna legfontosabb meccsén is olyan teljesítménnyel rukkolt elő, amely elég volt a diadalhoz. A szakemberek egyöntetűen állították, hogy nem a szerb a kontinens legerősebb válogatottja, ám ez a pályán a legkevésbé sem látszott. Sőt. Az akarat, a hit, az önbizalom aranyérmet ért.
Itt jegyeznénk meg, hogy Veljko Paunovic, a húszévesek szerb futballcsapatát irányító kapitány a néhány hete véget ért új-zélandi világbajnokság nyolcaddöntője után a következőket mondta: „Biztos voltam benne, hogy kiharcoljuk a hosszabbítást, mert ez a csapat az utolsó pillanatig küzd, s ennek köszönhetően többször képes volt hasonló helyzetben egyenlítő vagy győztes gólt szerezni. Huszonegy oroszlán van a szerb keretben, mindegyikük a teljes szívével harcol, és mindent belead a pályán.”
Az említett találkozón Magyarország vérzett el – a 91. és a 118. percben kapott (ez utóbbi ráadásul öngól volt) találattal. Az pedig már szinte legendás hőstett, hogy Szerbia az egyenes kieséses szakasz további összecsapásait is a hosszabbítás után nyerte meg, padlóra küldve az Egyesült Államokat, Malit, majd a fináléban Brazíliát.
„Maradva a szerb kapitány által említett állati példánál, a focisták egyénenként is oroszlánok voltak, ám legalább ilyen fontos, hogy ’falkaként’ is ragyogóan működtek – kezdte Nagy Sándor sportpszichológus. – A balkáni országok mindig is híresek voltak arról, hogy a csapatsportágakban nagyon erősek. Sokszor nem tudnak többet az ellenfeleiknél, ám a játékosaik hihetetlen kitartással, önbizalommal rendelkeznek. Ez pedig oda vezet, hogy sohasem adják fel, a kitartásuk, koncentrációs képességük pedig győzelmet érhet.”
A felvetésre, lehet-e tanulni a szerbektől, Nagy Sándor azt mondta, ehhez mindenekelőtt a saját hibáinkból kell valódi tanulságokat levonni. Ami a szerb és a magyar kosaras összevetést illeti, az Európa-bajnok 12-es keretébe a magyar NB I adta a legtöbb játékost, és nemrég még a szerbek által honosított Danielle Page is Zalaegerszegen pattogtatott – amerikaiként.
Maljkovic kapitány „nagy fogásnak” nevezte a center megszerzését, aki emberileg és szakmailag is remekül illeszkedett a szerb válogatottba: meg sem lepődtünk azon, hogy egy-egy meccs előtt lelkesen énekelte új hazája himnuszát…
A szerb „csoda” megfejtése végett megkerestük a Vajdaságból érkező kosárlabdaedzőt, a korábban magyar szövetségi kapitányként is tevékenykedő Rátgéber Lászlót. „Sok esetben pótolhatatlanok azok a társadalmi impulzusok, amiket a délszláv játékosok kapnak – kezdte az egykori pécsi sikeredző. – Jó volt nézni a szerb csapatot az Európa-bajnokságon, lerítt, hogy a kosarasok imádják a sportágat. Fantasztikus egység jellemezte Szerbiát, noha a bennfentesek tudják, rengeteg problémával küszködtek az elmúlt években.”
Rátgéber hozzátette, tudásban nincs számottevő különbség a szerb és a magyar nemzeti csapat közt: ezek után döbbenetes az előbbi első, az utóbbi 17. helyezése. „A magam részéről egyáltalán nem hiszek abban, hogy itthon nem valósítható meg az a fajta légkör, elszántság, ami a szerbeket jellemzi – így az edző. – Korábbi együttesem, a PVSK például senkitől sem félt.”
