rendőr;rablás;

- 3500 forintért rabolt egy rendőr Budapesten

Fegyveres rablás miatt vettek őrizetbe egy fővárosi rendőrt, aki a gyanú szerint civil társával 3500 forintot rabolt el egy nőtől a múlt hétvégén - közölte a fővárosi főügyész kedden

Ibolya Tibor közleményében az áll: a Budapesti Rendőr-főkapitányság egyik kerületi rendőrkapitányságán járőrként szolgálatot teljesítő rendőr áprilisban ismerkedett meg az akkor lakhelyelhagyási tilalom alatt álló későbbi társával.

A bizonyítékok szerint vasárnap hajnalban az akkor szolgálaton kívüli rendőr őrmester és társa megjelent egy XVI. kerületi ingatlannál, ahol hivatalos eljárást színlelve felszólították a lakásban tartózkodó nőt, hogy nyisson ajtót. A csuklyát viselő támadók ezután berúgták a bejárati ajtót, a nőre gáz-riasztópisztolyt fogtak, és felszólították, hogy feküdjön a földre, majd megbilincselték. A sértett nem adta át a kért pénzt és ékszereket, így a két férfi elvett a táskájából mintegy 3500 forintot, majd otthagyták a megbilincselt nőt.

A rendőrt elfogták, a Budapesti Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki fegyveresen elkövetett rablás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt. Az ügyészség kezdeményezte az előzetes letartóztatását, erről kedden dönt a bíróság. A rendőr civil társa még szökésben van.

Személyautó és tehergépkocsi ütközött össze Szarvas és Gyomaendrőd között kedd reggel a 443-as számú úton. Az elsődleges információk szerint a balesetben egy ember súlyosan, kettő könnyebben megsérült – közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.