Az Európai Unió és a Kínai Népköztársaság negyven éve vette fel egymással a diplomáciai kapcsolatot. Most erről is megemlékeznek, de a hangsúly a további, még mélyebb együttműködésen lesz. A csúccsal párhuzamosan üzleti, befektetési és urbanizációs fórumokat is tartanak, egy napig valóban Kínáról szól a brüsszeli politikai és gazdasági élet.
A tárgyalások központjában a tervezett EU-kínai beruházási egyezmény áll. Az úgynevezett Juncker-tervben az EU több mint 300 milliárd eurót szeretne az európai gazdaság fejlesztésére, munkahelyteremtésre fordítani, s ehhez nagy szükség lenne kínai pénzre is. A vita nyilván a garanciákon lesz, hiszen pénze bőven van Kínának. A vezető nyugat-európai országok emellett – az amerikai ellenvéleményekkel is szembeszállva – csatlakozni kívánnak az új, óriásinak ígérkező Ázsiai Befektetési Bankhoz, s ezt az Európai Parlament is támogatja.
Fejleszteni kívánják a közlekedést és az infrastrukturális kapcsolatot az EU és Kína között. Vízummentessé tennék a diplomáciai útlevéllel történő beutazásokat. A kínai, illetve schengeni vízum kiadására pedig egyszerűsített „vízumközpontokat” hoznának létre olyan városokban is, ahol amúgy nem működik nagykövetség, illetve konzulátus. Kína őszre meghívta Pekingbe az EU emberi jogi felelősét, hogy ezen a téren is felmutassanak valamilyen eredményt. Vagy legalábbis „foglalkozzanak a kérdéssel”.
Az EU-kínai kereskedelem technikai akadályai között sajátos problémát jelent az Ádeni-öbölbeli kalózkodás, amely ellen közösen kívánnak fellépni. A mai tárgyalásokon szóba kerül a decemberi párizsi klímacsúcsra való felkészülés. Az előzetes „menün” ott szerepel Ukrajna, Irán, Líbia, Szíria, Jemen, Afganisztán és a koreai félsziget is. Mivel Kína a Biztonsági Tanács vétójoggal rendelkező tagja, hozzájárulása nélkül nehéz előrelépni az ilyen konfliktusokban.
Kína ma nagyjából a legkeresettebb partner a világpolitikában. Oroszország a Kínával való együttműködéssel kárpótolná magát a nyugati kapcsolatok elhidegüléséért. Az Egyesült Államok politikacsinálóinak egy része (Soros György nemrég nyíltan beszélt erről) is stratégiai szövetséget szeretne kötni Kínával, nem utolsósorban az orosz-kínai szövetség megakadályozása céljából.
A nyugati és amerikai befolyással szakítani akaró latin-amerikai baloldali rendszerek is reménykedve tekintenek a Pekinggel való együttműködésre. Ilyen konkurencia mellett Európának is igyekeznie kell, hogy ne szoruljon ki a kínai piacról.
