- Három időszakon is túl van a MTK-nál: 1996 és 1998 között vezetőedzőként, 2001-ben szakmai igazgatóként, 2004-től szintén szakmai igazgatóként és edzőként segítette a klubot. Reménykedhetnek a csapat szurkolói, hogy látják még a kispadon?
- A tizenegy évvel ezelőtti másfajta váltás volt, még fiatal voltam, alig múltam hatvan – kezdte a háromszoros bajnok, ötszörös kupagyőztes, korábban szövetségi kapitányként is dolgozó szakvezető. – Az új felállásban elsősorban az utánpótlásért felelek, az első csapat dolgaiba nem szólok bele.
- Furcsa lesz?
- Három hét telt el a bejelentés óta, ez nagyon kevés idő ahhoz, hogy a különbségekről beszéljünk. Főleg, hogy egyelőre pihenek. A fiatalokkal való munka biztosan nem lesz szokatlan, hiszen egyrészt annak idején, Pécsen húsz évig dolgoztam az utánpótlásban – megjegyzem, ezért kaptam mesteredzői elismerést -, másrészt eddig is felügyeltem az MTK korosztályos együtteseinek felkészülését.
- Jövő csütörtökön Európa-liga-meccsen fogadja az MTK a szerb Vojvodinát. Ott lesz a meccsen?
- Természetesen.
- Hol ül majd?
- Mit tudom én? Valahol a lelátón.
- Csak azért kérdem, mert harminc év, csaknem nyolcszáz élvonalbeli összecsapás után int búcsút a profi labdarúgásnak, és ez lesz az első tétmérkőzés, amelyen az utódja, László Csaba dirigál.
- Ha már számok, szerintem volt még legalább kétszáz magyar és nemzetközi kupameccsem is. Tudja, az a legérdekesebb, hogy a feszített tempó és a sok-sok év ellenére sem érzem magam kiégettnek, fáradtnak. Hegyet már nem mászom, ám a futball továbbra is nagyon érdekel. Biztos vagyok benne, azért is tudtam ilyen sokáig állva maradni, mert közben folyamatosan lépést tartottam az újdonságokkal.
- Az erőnléti és személyi edzőként tevékenykedő Zsolt fia mesélte, a vasárnapi ebédek sem múlnak el úgy, hogy ne kerülne elő néhány lap, melyre taktikai ábrákat rajzol…
- Szeretem a focit, ez az életem. Sok-sok külföldi összecsapást nézek a televízióban, imádom a spanyol bajnoki találkozókat, a Barcelona játéka például maga a csoda.
- Akárcsak az, hogy bőven hetven felett is elnyűhetetlen maradt. Két éve a horvát edzőóriás, az akkor 78 éves Miroslav Blazevic a Bors hasábjain üzent önnek, hogy eszébe ne jusson visszavonulni, ugyanis a kor az önök szakmájában nem számít.
- Blazevic remek edző, örömmel fogadtam a szavait. Aki ötévesen kiment a pályára, az hetven fölött sem tud leszokni róla. A futball olyan, mint a drog. S különben sem állna jól a kezemben a metszőolló vagy a gereblye.
- Mondják, az tartja önt jó kondiban, hogy fiatalokkal dolgozik. Döbbenetes, szinte felfoghatatlan, hogy tizenöt-húsz éves gyerekek munkáját felügyeli majd. A „beosztottak” hatvan évvel lesznek fiatalabbak a főnöknél.
- Nézze, az elmúlt évtizedekben abban éltem, amit ők csinálnak. Ismerem a foci közegét, s bár felfedezhető a különbség egy-egy generáció közt, a lényeg nem változott. Aki tehetséges, sokra viheti, és a pályán csak a futball számít. Hozzáteszem, a pénz sok mindent megváltoztatott, itthon is más lett a játék, amióta beköszöntött az úgynevezett profizmus. Hogy mást ne mondjak, ezerkilencszázhetvenötben, hetvanhatban, vagy hetvenhétben szinte megegyezett egy-egy csapat összeállítása. Ma már évről évre hatalmas a mozgás, a klubhűség már szinte ismeretlen fogalom.
- Aligha (csak) ez a magyar foci baja.
- Persze, hogy nem. Sokkal inkább az, hogy a gyerekek közül egyre kevesebben választják a labdarúgást, és ők is nagyon későn. Tudomásul kell venni, hogy hat-hét évesen foglalkozni kell a kicsikkel, sőt, a feleségem szerint már a bölcsőben is rugdalni kell.
- Július tizennyolcadikán új, tizenhatról tizenkettőre csökkentett létszámmal rajtol az élvonal. Jobb lesz?
- Átmeneti színvonal-emelkedés várható, ám azt nem tudnám megmondani, ez meddig tart. Ugyanakkor bebizonyosodott, hogy nem volt pénz tizenhat élvonalbeli együttesre. Korábban is próbálkoztak már hasonlóval, aztán visszaállt a régi rendszer. A jövő majd eldönti, jobb-e a csökkentett létszám.