DK;szögesdrót;

- DK: nincs helye szögesdrótnak Magyarország határain

A Demokratikus Koalíció véleménye szerint nincs helye szögesdrótnak Magyarország határain - erről a párt ügyvezető alelnöke írt közleményében.

A közleményt jegyző Molnár Csaba szerint az Orbán-kormány össze-vissza beszél. Kedden még arról nyilatkozott a kormányszóvivő, hogy felmondják a menekültek visszatoloncolását megakadályozó dublini szerződést, szerdán pedig "nyilván a nemzetközi felháborodás hatására", Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról, hogy félreértelmezték szavaikat, és továbbra is betartanák nemzetközi kötelezettségeinket - emeli ki.

Az EP-képviselő azt írja, ugyanakkor "az ámokfutás is folytatódik", Szijjártó Péter szerint lehetséges, hogy további országhatárokon emelnek szögesdrót kerítést. Eszerint Orbán Viktor kabinetje szép lassan körbezárná Magyarországot, ez az elszigetelt, zárvány Magyarország víziója - fogalmaz.

Molnár Csaba szerint az ország védelme és a menekültek befogadása kulturált, humánus körülmények között is megvalósítható. A kormány immár azt is veszélyezteti, hogy az unió megvonja a menekültek befogadására adott támogatást és a jövőben minden anyagi teher a magyar adófizetőkre hárulhat - teszi hozzá.

Megtagadta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén azoknak a népszavazási kérdéseknek a hitelesítését, amelyeket Pápa Levente, az Együtt - a Korszakváltók Pártja alelnöke nyújtott be a bevándorlásról és a terrorizmusról szóló nemzeti konzultációban szereplő kérdések alapján.