menekültek;DK;

- DK: a kormány kiírta Magyarországot Európából

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány kiírta Magyarországot Európából azzal, hogy technikai okokra hivatkozva, határozatlan ideig felfüggesztette a menekültek visszafogadását más uniós országokból.

Az ellenzéki párt közleményében úgy fogalmazott, a kabinet szánt szándékkal sértett meg egy fontos nemzetközi egyezményt belpolitikai céljai érdekében. Azt írták, Magyarország a legalapvetőbb felelősséget sem vállalja az itt regisztrált menekültekért. A pár száz menekült ellátása és a felelős menekültpolitika helyett a kormány inkább kiteszi a megtelt táblát - fogalmaztak, hozzátéve, a menekültellenes kormányzati politika odáig fajult, hogy veszélybe kerültek a menekültek ellátására szánt magyar EU-s támogatások is.

A DK szerint azonban menekültek később is lesznek, ezért úgy látják a kabinet "magabiztos öngólt rúgott". A Belügyminisztérium kedden jelentette be, hogy technikai okokból, határozatlan ideig a folyamatban lévő ügyekben felfüggeszti "a Magyarországra irányuló dublini transzferek fogadását" - a menekültek visszafogadását más uniós országokból - a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal.

Az M70-es út bővítését is magában foglaló fejlesztési programról állapodott meg Orbán Viktor miniszterelnök kedden Nagykanizsán.