költségvetés;liberálisok;titkosítás;

- Liberálisok: a kormány mindent titkosított, amit lehetett

A Magyar Liberális Párt szerint a kedden elfogadott költségvetés teljesen összhangban van a Nemzeti Együttműködés rendszerével, mert a kormány, amit csak lehetett titkosított, saját körein belül tartja a valós adatokat és mindent megtesz az átláthatóság és a nyilvánosság kizárása érdekében. 

Oroszországban szokás az, hogy a Duma tagjai úgy szavaznak a költségvetésről, hogy a kiadási tételek egyharmadát nem is ismerik - írják a közleményben. Hangsúlyozzák, hogy a kormány a költségvetés elfogadásával két évre titkosította az államháztartás finanszírozásához és az államadósság kezeléséhez kapcsolódó stratégiai adatokat és háttérszámításokat, miközben a kormányszervek szervezeti és működési szabályai sem lesznek nyilvánosak. 

A most elfogadott büdzsé az esélyegyenlőtlenség költségvetése - emelik ki a liberálisok. Miközben az egészségügyi kiadások érdemi növelése láthatóan nem fontos a kabinet számára, addig milliárdok mennek el felesleges kormányzati kommunikációra vagy stadionokra - teszik hozzá. Közmunkára a korábbinak csaknem a dupláját költi majd a kormány, holott már tudvalevő, hogy a közmunka nem vezet vissza a munkaerőpiacra.Közmunka, stadionok és bürokrácia helyett oktatásra, egészségügyre és valós munkahelyekre kellene többet költeni - szögezik le a közlemény.

Az online kaszinójáték szabályozására vonatkozó szerencsejátéktörvény-módosításról vitázott kedden az Országgyűlés. Az ellenzék szerint a javaslattal két kaszinókoncesszió-tulajdonost, Andy Vajnát és Szima Gábort akarják még több pénzhez juttatni.