Egy vidéki város kempingjében töltöttem néhány napot. Az intézmény vezetője kedves, barátságos idős hölgy volt, hamar beszélgetésbe elegyedtünk – ám hamar kiderült, ő is a kritikátlan Orbán-hívek közé tartozik. Szót váltva a környék nevezetességeiről, megegyezte, hogy mennyi minden épült a jelenlegi kormány alatt, és hozzátette: ez a nép hálátlan, nem becsüli meg, amit kapott. Szállásadóm azt is kijelentette: az EU a magyarok elszegényedését akarja, ezt bizonyítja szerinte az 1989-től elindult privatizáció is. Nem vitatkoztam vele, meg sem említettem az ideáramló euró-milliárdokat. Szerinte a mai rendszer érdeme, hogy szabad szidni bárkit. Orbán árvízi és hófúvás alatti „hőstetteit” is igen erősen méltányolta, látszott, hogy nemcsak politikájáért, de személyéért is rajong, ahogy az sokaknál tapasztalható. Nála is bejött a propaganda. Egyébként elismerte, hogy ma nagy a szegénység, bár ő jól él a vállalkozásából. Okosan csinálta, amikor pénze volt, nem autót vett, a kempingre költött, amely remek hely. A szomszédban lévő kertben egész évre megtermeli magának a krumplit, borsót, zöldséget, két lábon áll a földön. A politikát meg így éli meg, sajnos.