Péntek reggeli lapunkban már közöltük azt a késő éjjeli órákban érkezett szűkszavú táv-irati jelentést, hogy az Amundsen-expedíció közel egyhónapi távollét után röpülőgépen szerencsésen visszatért a Spitzbergákra. Az örvendetes hír az egész világon sok szorongó nyugtalanságtól szabadította meg az emberek lelkét, mert mindenütt feszült érdeklődéssel lesték az expedíció sorsáról érkező híreket.
Amundsen eredetileg május 6-án délután akart elindulni két röpülőgépével, de a kedvezőtlen időjárási viszonyok folytán elhalasztotta a világszerte várt utat. Csak május 21-én enyhült a széljárás és az idő annyira, hogy délután 5 óra 15 perckor a 21. számú és nyomban utána Lincoln Ellsworth, a 25. számú röpülőgépen útra kelhettek. Hét perc múlva a két röpülőgép eltűnt a Kingsbayban összesereglett emberek szeme elől. Kingsbay kerekszámban 1100 kilométerre fekszik az északi sarktól, Amundsen 140—150 kilométeres sebességgel akarta megtenni útját, tehát 7—8 óra alatt kellett volna megérkeznie az északi sarkra Azonban azóta, hogy a röpülőgépek eltűntek az indulásnál jelenlevők szemei elől, többé semmi hír nem érkezett az expedíció sorsáról. Kétség és bizonytalanság szállta meg az embereket és amint tudjuk, különböző segélyexpedíciók megindítását határozták el úgy Amerikában, mint Norvégiában s erre a célra az utóbbi időkben óriási pénzösszegeket adtak össze s már úgy volt, hogy a napokban útnak is indulnak Amundsenék fölkutatására.
A bátor északsarki röpülök az elindulástól számított huszonhatodik napon tértek vissza, tehát éppen a legfőbb időben, mert mindössze harminc napra való élelmiszert vittek magukkal a két röpülőgépen. Az expedíció helyzete tehát már nagyon válságos volt, mert ha most sem tért volna vissza Amundsen, elméletileg számítani lehetett volna ugyan arra, hogy eléri a sarkvidéken elhelyezett élelmiszerállomások egyikét vagy másikát, de ennek nem volt túlságosan nagy a gyakorlati valószínűsége.
Az expedíció a tájékozódás nehézségei miatt nem érte el az Északi sarkot.
Amundsen előre számított arra, hogy az iránytű a sarkvidék magnetikus zavarai következtében fölmondja a szolgálatot és így maga szerkesztett egy újfajta kompaszt, amely a nap állásából akarta az irányt meghatározni, akkor, ha az iránytű használhatatlanná válik. Ezt a műszert Németországban készítette el a Goerz-gyár. Amundsen abban a hitben indult el, hogy így nem érhetik kellemetlen meglepetések. Azonban a napiránytű nem használt akkor, amikor két órát sűrű ködtömegek között töltött a két röpülőgép és így eltévesztette az irányt az expedíció.
Ez természetesen katasztrofális volt az egész kísérlet sorsára nézve, mivel az út megtételéhez szükséges benzinen fölül nem vittek többet magukkal, mint még négy órára való benzint.
Június 15-én az expedíciónak sikerült jelentékenyen megkönnyített megterheléssel újból fölszállania.
Úgyszólván az egész fölszerelést ki kellett dobni a gépből. Csupán csak igen kismennyiségű benzint tartottak meg. Az expedíció a rendkívül erős köd ellenére mintegy kilencórás út után elérte az Északi Fokot, Amundsen itt érintkezésbe lépett a Sjoeniv nevű arra hajózó norvég rozmárvadászhajóval. A heves viharok arra kény szeri tették az expedíciót, hogy a Franklin-öböl nyugati részéri védelmét keressen. Minthogy a vihar a következő napokon sem vesztett erejéből, Amundsen a rozmárvadászhajóval visszatért Kingsbayba. Üdvözlésére nagy tömeg gyűltössze az éjféli nap ragyogásában. Eleinte szófukar volt, majd elmondotta, mennyit kellett szenvedniök azon a néhány héten át, amíg a halállal küzdöttek. Kijelentette Amundsen, hogy megállapítása szerint az északi szélesség 88. fokán túl teljesen valószínűtlen, hogy szárazföld lenne.
Az igazi északi sarkon így tehát nem is lehet leszállni.
Népszava 1925. június 20.
