A manapság gyakran istenített francia közgazdász, Thomas Piketty az egyesek számára alapműnek tekintett Tőke a XXI. század című könyvében kísérletet tesz arra, hogy olyan megállapításokat tegyen a gazdasági folyamatokról, amelyek általánosíthatóak, és túl mutatnak a napi aktualitásokon. "A dolgok birtoklásának (...) az a célja, hogy egy idő után fogyaszthassunk, sőt vagyonunkat tovább gyarapíthassuk anélkül, hogy dolgoznunk kellene, vagy legalábbis többet lehessen fogyasztani és felhalmozni, mint amennyit a munkánkkal megtermelünk."
A legújabb kori Görögország évek óta tartó, folyamatos vergődése láttán is valami hasonlót vélek felfedezni. A hellének anélkül növelték - az állam adakozó kedvének köszönhetően - jövedelmüket, hogy úgy 2010 legelején szembesülniük kellett a valósággal: látszólagos jólétük finanszírozhatatlanná vált. Úgy kerültek a hagyományos értelemben vett hitelcsapdába, hogy kizárólag a pillanatnyi lehetőségek maximumát vették figyelembe, a törlesztéskor pedig vakon megbíztak abban, hogy ha fizetési nehézségeik támadnának, akkor a hitelt nyújtó nemzetközi szervezetek és országok - a helyzet által teremtett kényszer folytán - mindig belemennek majd az átütemezésbe. Rendszeresen arról értesülhettünk, hogy Görögország tulajdonképpen már csődbe is ment, csak nem látszik rajta. Aki csak egy kicsit is járatos a közgazdaság-tudomány rejtelmeiben sejthette, Görögország fedezet nélküli aranykorának ellőbb-utóbb vége szakad. Az igazság pillanata vészesen közeleg.
A görög kormányok türelme és optimizmusa a jelek szerint nem ismer határokat. A mediterrán népeket többnyire a felszínen tartó remény eddig nem volt hiábavaló: kis engedményeket tettek - jelentős gesztusok fejében. A tőlünk kiebrudalt IMF régi kuncsaftjaitól megtanulhatta, hogy az adós és hitelezője gyakorta nem egy nyelvet beszél. Ám a nemzetközi pénzügyi szervezetek szeretnének valamennyit visszakapni a mentőövként adott pénzeikből, és abban bíznak, hogy a megtámogatott országokban majd csak beindulnak a számtalanszor beígért reformfolyamatok. A görögök esetében azonban nem ez a helyzet. Változások nincsenek, legfeljebb az ígéretek számát szaporítják.
A helyzet azonban drámai fordulathoz érkezett. Már alig-alig akad olyan külföldi politikus, elemző aki ne számolna Görögország fizetésképtelenné válásával, az euróövezetből való kitessékelésével. A kormány szavakban már engedne a megszorítás-ellenes nézeteiből, de a nép ragaszkodik "jogaihoz." Így a Grexit - Görögország távozása az euróövezetből - csaknem bizonyosnak látszik. Addig is korlátozni fogják a bankjegykiadó-automaták kapacitását, az oda utazó turistáknak pedig azt ajánlják, vigyenek magukkal készpénzt, biztos ami biztos alapon.
Az európai bankvilág megérzi majd az esetleges görög csődöt, a pénzintézetek stabilitását azonban nem fenyegeti az összeomlás veszélye. A válságból éppen csak kikecmergő Európai Unió gazdasága újra lelassulhat, a pénzvilág pedig óvatosabb lesz. A kimentés stratégiája összeomlott. A fejlettebb, hitelbőséggel gazdálkodó országok politikusai kénytelenek lesznek szembesülni erkölcsi vereségükkel, ami bizonyos esetekben kínosabb lehet majd számukra, mint az a pénzügyi kár, amelyet kénytelenek lesznek elszenvedni. Az euróövezetbe még nehezebb lesz bejutni, így a kontinens egységes tőkepiacának megteremtése még évtizedekig csak vágy marad. Görögország a régi drachmát már nem veheti elő, az új bevezetésére egy darabig aligha kerülhet sor. Maradhat az euró fizetőeszközként, mint Montenegróban vagy Koszovóban. A csődre azonban orvosság nincs.
A tanulság pedig kérdéses.
