gyilkosság;templom;rasszista merénylet;Charleston;Dylann Roof;

A charlestoni templom, a „Mother Emanuel”, ahol a tragédia történt FORRÁS: A TEMPLOM HONLAPJA

- Mészárlás a templomban

Kilenc embert lőtt le egy ámokfutó egy afrikai-amerikaiak által látogatott templomban, a dél-karolinai Charlestonban. A város rendőrfőnöke közölte: „gyűlöletbűntény” történt. Egy huszas évei elején járó fehér fiatalember hat fekete nőt és három férfit ölt meg. A merénylő után hajtóvadászat indult. A merénylőt elfogták.

Nyolc ember a helyszínen életét veszítette, egy kilencedik a kórházba szállítás után halt meg Charleston történelmi afrikai-amerikai templomában, ahol helyi idő szerint szerdán este bibliaórát tartottak. A vékony alkatú fehér férfi majdnem egy órát üldögélt, s hallgatta a felolvasást, mielőtt lövöldözni kezdett. A rendőrséget 9 után pár perccel riasztották, kiérkezésükkor nyolc halottat találtak a helyszínen, egy sérültet kórházba szállítottak, de már nem tudták az életét megmenteni.

A feltételezett tettest reggelre azonosították: a 21 éves Dylann Roof ellen adtak ki körözést, nagybátyja ismerte fel a biztonsági kamera felvételén. Roof, aki egy közzétett fotón az egykori dél-afrikai apartherid-rezsim zászlaját viseli a kabátján, egy négyajtós fekete szedánnal menekült el. A merényletet követően a rendőrség kapott egy telefonhívást is, egy illető, aki az elkövetőként azonosította magát, közölte, bombát helyezett el a templomban. A fenyegetés megalapozatlannak bizonyult, nem találtak robbanószerkezetet.

Hárman élték túl a merényletet, egyikük, egy nő, a Charleston Post helyi lapnak azt nyilatkozta, a lövöldöző azt mondta neki, azért hagyja életben, hogy be tudjon számolni a történtekről. Egy ötéves kislány halottnak tetette magát, úgy menekült meg. A rendőrség megkezdte a szemtanúk kihallgatását, forró drótot létesítettek, kérve a lakossági bejelentéseket.

Az embereket figyelmeztették, a merénylő rendkívül veszélyes, fegyvere van, semmiképp ne közelítsék meg. Hajtóvadászat indult utána, majd európai idő szerint kora este, egy rendőri igazoltatás során tartóztatták le Shelbyben. Gregory Mullen rendőrfőnök aki hajnali sajtóértekezletén közölte, gyűlöletbűntényként kezelik a lövöldözést, maga jelentette be a merénylő elfogását és jelezte, rendkívül elégedett, hogy gyorsan sikerült lezárni az ügyet.

Joseph Riley, Charleston polgármestere hangsúlyozta, kimondhatatlan tragédia történt. Mint mondta, az egyetlen ok, amely miatt valaki besétál egy templomba, és lövöldözni kezd, a gyűlölet lehet. Tim Scott, Dél-Karolina szenátora Twitteren fejezte ki megdöbbenését. Washingtonban bejelentették, az amerikai igazságügyi minisztérium polgárjogi részlege, az FBI és a helyi igazságügyi hatóságok bevonásával szövetségi vizsgálat indul a gyűlöletbűntény ügyében. A Huffington Post azt írta, faji indíttatású terrorista cselekményként kellene kezelni a mészárlást.

A lövöldözés egyik áldozata a templom lelkipásztora, egyben a helyi törvényhozás egyik demokrata szenátora, Clementa Pinckney. A 41 éves férfit 2000-ben választották meg, ő volt a legfiatalabb afrikai-amerikai, aki bekerült a helyi szenátusba. Lapjelentések szerint a demokrata politikus a lövöldözést megelőzően Hillary Clintonnal találkozott egy adománygyűjtő összejövetelen Charlestonban. A lelkipásztor prominens szerepet játszott idén áprilisban, amikor egy fehér rendőr hátbalőtt egy menekülni próbáló, fegyvertelen afrikai-amerikait.

Walter Scott halála kiélezte a faji feszültségeket Dél-Karolina állam „fővárosában”. Clementa Pinckney kampányolt azért, hogy a rendőrök ruházatát kamerával szereljék fel, hogy hasonló cselekmények ne fordulhassanak elő. Hillary Clinton charlestoni tartózkodása során telefonon kondoleált Scott családjának. Jeb Bush lemondta mára tervezett kampánygyűlését a városban.

Felszabadított feketék alapították

A charlestoni Emanuel African Methodist Episcopal Church az amerikai Dél legrégebbi afrikai-amerikai metodista episzkopális temploma, amelyet felszabadított feketék, volt rabszolgák alapítottak, gyökereit az 1790-es évekig vezetik vissza. 1886-ban egy földrengésben a templom összeomlott, 1891-ben építették újra. Martin Luther King tiszteletes, az 1968-ban meggyilkolt fekete polgárjogi vezető 1962-ben nagy beszédet tartott a templomban. A charlestoni fekete hívők „Mother Emanuel” néven emlegetik.



Az Európai Bizottság utolsó esélyt adott Görögország számára. Az euróövezeti pénzügyminiszterek csütörtöki találkozóján felajánlották Athénnak a hitelprogram fél évvel, 2015 végéig való meghosszabbítását akár a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), akár nélküle. Az ország bankrendszere emellett további 2 milliárd eurót kaphat az Európai Központi Banktól.