Kik a polgárok? A polgárok azok, akik tudják, hogy nem ők függnek a hatalomtól, hanem a hatalom függ tőlük. Ezért büszkék arra, hogy meg tudnak állni saját lábukon. Büszkék arra, hogy képesek irányítani sorsukat. Nem fogadják el, hogy róluk nélkülük, helyettük döntsenek. Érteni akarják, mi történik a világban. Kellemetlen és veszélyes emberek ezért egy olyan hatalom számára, amelyik uralkodni és nem szolgálni akar. Hazánk modern kori történelmében túlnyomórészt ilyen hatalom tartotta kezében a kormányrudat. Mindent meg is tettek azért, hogy ne jöhessen létre az a polgárság, amelyik képes betölteni rendeltetését, a hatalom féken tartását.
Nem véletlen, hogy hazánkban az oktatási rendszerek – nagyon rövid időt leszámítva – mindig a hatalom cselédlányai voltak. Feladatuk nem a polgárok, hanem az alattvalók nevelése volt. Miután nem csupán az iskolán múlik, kiből mi lesz, éltek hazánkban olyanok, akik tudták, nem jó az, ha a hatalom azt tesz, amit akar. Ők alkothatták volna hazánk polgárságát. Ők alkothatták volna, ha sorsuk úgy alakul, ahogy szerették volna. Nem úgy alakult. Nem az itt élők tehettek arról, hogy az elmúlt száz évben kezdések és újrakezdések szakították szét a társadalmi lét alapjait, az államhatalom folyamatosságát. Nem az itt élők tehetnek arról, hogy a hatalmat megkaparintók újra és újra tagadták a múltat, s uralmuk kezdetét, összekötötték egy új időszámítással. Nem az itt élők tehetnek arról, hogy ez alatt a rövid időszak alatt háromszor cserélték ki az ország pénzét, annullálva a családok megtakarításait. Az ország vesztese volt két világháborúnak, feldarabolták, megszállták, megélte a vörös terrort, a fehérterrort, a nyilas terrort. Lezajlott területén egy forradalom. Milliók estek áldozatául ezeknek az eseményeknek. Az, hogy ma nincs erős polgárság hazánkban, nem kizárólag ezeknek az eseményeknek köszönhető.
A polgárságot az elmúlt száz év hatalmasai tudatosan kizavarták az országból. Ez folyik ma is. Nem csak az alacsony bérek, az oktatáshoz való szabad hozzáférés felszámolása, az egészségügyi ellátás életesélyeket csökkentő, egyre romló színvonala, a nyílt protekcionizmus, a korrupció riasztó sokaknak. Az elszabadult hatalmi arrogancia egyre nyíltabb tombolása miatt egyre jobban terjedő félelem az, amely következtében egyre nehezebb itt élni. Egyre nehezebb, mivel egyre nyilvánvalóbb, hogy nem a polgári állam, hanem a rendőrállam építése folyik hazánkban.
Vajon élhet-e a polgár egy olyan államban, amelyben nem a törvények határozzák meg, hogy milyen feltételek mellett, kinek, mit lehet, mit kell kell tennie, hanem a végrehajtó hatalom első embere? Amelyben a bűnüldözés csak az éhségtolvajokra, a hajléktalanokra, az iskolából engedély nélkül kimaradókra súlyt le. Amelyben a bírói ítéleteket a magukat istennek képzelő főhivatalnokok nyíltan a szemétkosárba dobják. Amelyben kormányzati óriásplakátokon hirdetik meg, kit kell közellenségnek tekinteni. Amelyben az alapjogi biztos jogsértést megállapító jelzése ellenére buldózerekkel verik szét a cigánytelepet. Amelyben a polgármester saját magának ír ki pályázatot önkormányzati bérlakásra. Amelyben bíróság elé lehet állítani valakit, mert belerúgott az utcán egy miniszterelnököt ábrázoló habszivacsfejbe. Amelyben ellenőrök, tanfelügyelők, közterület felügyelők, mezőőrök, hivatalnokok, rendőrök, polgárőrök ezrei ügyelnek arra, hogy az állam akarata érvényesüljön.
Lehet ilyen országban élni? Lehet, de nem jó. A polgári lét alapja a szabadság. Csakúgy, mint 1947-48-ban, 1956-ban az elmúlt években is százezrek lépték át a határt azok közül, akik szabad levegőre vágytak. Mit tegyenek azok, akik itthon szeretnének boldogulni? Vegyék le a polcról a Petőfi kötetet és olvassák el a Nemzeti dalt. A költő szavai világosak!
