sajtótájékoztató;Lázár János;kerítés;kormányinfó;

Lázár János és Giró-Szász András a június 11-i tájékoztatón MTI Fotó: Bruzák Noémi

- Nem tudjuk Ági! - Lázár János tájékoztat

Lázár János a kormánydöntéseket magyarázó sajtótájékoztatóján a szokásos lendülettel gyakorlatilag megismételte az elmúlt napok, a kabinet felől érkező híreit, menekültekről, kerítésről, és a tehetetlen unióról. Kiderült az is, hogy a 3-as metró utasai fellélegezhetnek, a Kúria "fejével" Orbán Viktor utasítására beszélni fog Trócsányi miniszter, a Vajna-átvilágítás pedig rendben halad. Lázár "elkotyogta": a bíróság másodfokon is arra kötelezte a Miniszerelnökséget, hogy hozzák nyilvánosságra a Századvég-csoport által írt tanulmányokat. Ja, és Gyurcsány Ferenc tisztázza a konzorciumi tagokat!

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szavai szerint a kerítést "nem szórakozásból" építik, mindent kizárólag a mi érdekünkben, a mi védelmükben tesznek, miután az uniónak semmi épkézláb ötlete nincs a ránk talán egész Európában leginkább leselkedő menekültáradat-veszély feltartóztatására. A Kormányinfó néven már szokásos tájékoztatón Lázár hosszasan indokolta a tegnap bejelentett 175 kilométer hosszú, négy méter magas drótkerítés felépítésének szükségességét a szerb-magyar határra a bevándorlók távol tartása érdekében. A miniszter a sajátos határzárat ideiglenes-nek nevezte. 

Magyarország nem várhat! - jelentette ki Lázár, felvázolva azt a jövőt, amikor is 150 ezer illegális bevándorló lepné el Magyarországot, a tömeg akkor is, ha esetleg csak áthaladna rajtunk, nagy biztonsági kockázatot jelentene.  Közölte azt is, hogy a július 1-jei magyar-szerb közös kormányülésen készek konstruktív tárgyalásra az ügyben a szerb féllel.

„A magyar kormány szerint az illegális határátlépés bűn, az ország biztonságát pedig garantálni kell”- szögezte le a miniszter, hozzátéve: az Európai Bizottság nem tervez Magyarországnak segítséget nyújtania a probléma kezelésében.

Nem tudjuk Ági! - Lázár János ezt a Népszava újságírójának válaszolta. Fazekas Ágnes azt kérdezte: tudjuk-e már, hogy ki építi meg a kerítést. 

lásd még: Garancsi vagy Mészáros építi a vasfüggönyt?

Adósságot vállal át a kormány Budapesttől

A kormány átvállal 52,3 milliárd forintnyi, a BKV korábbi finanszírozását szolgáló hitelt a fővárostól, egyúttal kezességet vállal 60 milliárd forint összegben a 3-as metró felújításának érdekében - hangzott el a tájékoztatón, a kabinet Budapestet érintő döntései kapcsán. Lázár János elmondta: döntöttek arról is, hogy a következő években a BKV mennyi pénzt kap. Eszerint 2016-ban 40 milliárd forintot, 2017-ben 37 milliárdot, 2018-ban pedig 33 milliárdot. A számok azt jelzik - tette hozzá -, hogy a hitelátvállalás után nincs szükség az évi 3-5 milliárdos hiteltörlesztésre. A kormány emellett azt kéri Tarlós István főpolgármestertől és a fővárosi önkormányzattól, hogy a vizes vb megvalósíthatósága érdekében adja az állam tulajdonába a Dagály uszodát és az érintett fejlesztési területet - közölte.

Bírálat a független bíróságnak 

Lázár János bírálta a Kúriának a Magyar László-ügyben hozott, a  tényleges életfogytiglant érintő döntését: az ítélet szerint a férfit 40 év múlva szabadlábra helyezhetik.  A miniszter a Kúria döntése meghaladja a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletét, szembemegy a büntető törvénykönyvvel, és ezzel egy társadalomra veszélyes,  idős embereket halálra kínzó, számos rablást és más bűncselekményt elkövető bűnöző szabadulhat. Szerinte  ez a döntés megnyitja az utat minden súlyos, életellenes bűncselekmény elkövetője előtt Jelezte: Orbán Viktor miniszterelnök arra kérte Trócsányi László igazságügyi minisztert, hogy kezdjen egyeztetést a Kúriával.

Vajna és a kaszinók

Lázár miniszter friss, lendületes, - sőt lehengerlő -  és az újságírói felvetéseket a szokásos kaján félmosollyal konstatáló stílusában  válaszolt arra az újságírói érdeklődésre is, amely az Andy Vajna átvilágításának ügyét firtatta. Ahogy a Népszava is megírta, az ügyben legutóbb  (a hónap elején) az LMP-s Széll Bernadett tett fel kérdést, miszerint: átesett-e már a filmipari kormánybiztos a nemzetbiztonsági átvilágításon. A párt szerint offshore cégek és külföldi érdekeltségek hálója áll a kormánybiztos mögött, ami nemzetbiztonsági kockázatot is felvet. A Miniszterelnökséget vezető miniszter érdemi választ ugyan most sem adott, de örömmel közölte, hogy az eljárás jó úton halad és határidőn belül lezajlik.  

Nyilvánosságra kell hoznia a Századvég-csoport által írt tanulmányokat

Ennél a témánál mintha kissé veszített volna a magabiztosságból a tájékoztatót tartó Lázár János, aki a szokásosnál kissé gyorsabb hadarással mondta el: a bíróság másodfokon is arra kötelezte a Miniszerelnökséget, hogy hozzák nyilvánosságra a közpénzből megrendelt, a Századvég-csoport által írt tanulmányokat, minderre harminc napjuk van. A Népszava még 2014 decemberében írta: a Századvég 4 milliárd forint értékű kormányzati megbízást nyert el 2010 óta, többek között tanulmányok elkészítésére. A vs.hu novemberben közölte: a Századvég-csoport által a kormánynak írt tanulmányok átadására kötelezte a Miniszterelnökséget az elsőfokú bíróság. A pert a portál munkatársa indította, hogy kiderüljön, mire fizetett ki csaknem 4 milliárd forintot a kormány.

Lázár János most a tájékoztatón elmondta: mintegy 30 ezer oldalról van szó, hogy ezt milyen formában teszik majd hozzáférhetővé, arról nem adott információt. 

Gyurcsány Ferenc tisztázza a konzorciumi tagokat!

A Miniszterelnökséget vezető miniszter üzent Gyurcsány Ferencnek, felszólítva a volt miniszterelnököt: tisztázza, kik a konzorciumi tagok az Altus Zrt. által elnyert uniós projektben. Lázár János megismételte az un- Altus-ügyben már korábban is hangoztatottakat, miszerint Gyurcsány Ferenc megtévesztette az Európai Bizottságot, ezért az uniós testülettől minden, a megbízással kapcsolatos dokumentum nyilvánosságra hozatalát kérte.

Geodéták ellenőrzik a röszkei Szántó Kovács János utca melletti zöldhatáron, hogy jó helyen vannak-e a határkövek, és jelölik ki a kerítés helyét - írja a delmagyar.hu.