Az áldozatok rehabilitációja lényegében megtörtént, a kárpótlás azonban már természetszerűleg csak részleges lehetett, a felelősségre vonások mérlege pedig kifejezetten negatív - vélekedett a történész. A katarzis, a gyászmunka, a történtek kibeszélése társadalmi méretekben nem történt meg úgy, ahogy ez például a náci múlt vonatkozásában Németországban lezajlott. Ez a probléma azonban nemcsak Magyarországon, de az egész volt szocialista térségben megfigyelhető - fogalmazott Rainer M. János.
A történész előadásában kitért arra, hogy a Nagy Imre és mártírtársai elleni koholt perekhez hasonló eljárások funkciója kezdetben a hatalom megszerzése, később a párton belüli harcokban a hatalom megtartása volt. Példa az előbbire az állítólagos köztársaság-ellenes összeesküvés miatt indított eljárás, a Magyar Közösség pere 1947-ben, az utóbbira pedig az 1949-es Rajk-per.
A Nagy Imre-perben Kádárnak Moszkva adott mozgásteret, a szovjet kommunista párt vezetése 1958 elején "keménységet és nagylelkűséget" javasolt. Kádár János azonban úgy érezte, addig nem szilárdíthatja meg helyzetét a hatalom csúcsán, amíg a forradalom jelképének tekintett Nagy Imre él. Ebben támogatta Kádárt az 1956 utáni új nomenklatúra, a korábbi második-harmadik vonalbeli sztálinisták, akik szintén bosszút kívántak a forradalomért - idézte fel a történész.
Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója előadásában a különböző forráscsoportokról szólva kifejtette: a pártállam története alaposan dokumentált, jól kutatható. A pártvezetők viszonylag nyíltan beszéltek a testületi üléseken, amelyeket számos dokumentum örökített meg. Ezekből például kiderül: a bírákkal, ügyészekkel kapcsolatos személyzeti politikában fontos volt, hogy "megfelelően viszik-e az ügyeket", azaz a politika által elvárt döntések születnek-e.
A korabeli peranyagok átfogó feltárásából kiderül, milyen bizonyítékokra alapították az ítéleteket, számos esetben ugyanis a "bizonyítékok királynőjének" tekintett beismerő vallomás is elegendő volt az elítéléshez, attól függetlenül, hogy milyen körülmények között született. Az is megfigyelhető, hogy eltérő tényállású ügyekben szó szerint azonos indoklással születtek ítéletek - mondta a szakember. Az ügyészi iratokból kiderül, hogy a vádhatóság hatásköre akkoriban milyen széles volt, például a disszidensek elkobzott vagyona is hozzájuk tartozott - tette hozzá. A főigazgató tapasztalatai szerint az egykori áldozatok jelentős része máig fájlalja, hogy ügyét egyedileg nem vizsgálták felül, és nem mondták ki, hogy konkrétan kik, milyen jogsértést követtek el a törvénytelen eljárásban.
Gellért Ádám nemzetközi jogász előadásában szóvá tette, hogy Biszku Béla ügyében tavaly az ügyészség bizonyítékok hiányában megszüntette azt az eljárást, amely Biszku belügyminiszteri tevékenységével, így többek között a Nagy Imre-perben játszott szerepével volt kapcsolatos. (Egy másik, a 94 éves Biszku ellen az 1956 utáni sortüzek miatt indult büntetőeljárásban pedig a Fővárosi Ítélőtábla néhány hete semmisítette meg az elsőfokú, bűnösséget kimondó döntést és rendelt el új eljárást.)
A szakember megjegyezte, hogy a többi volt szocialista ország sem áll sokkal jobban a pártállami bűnök feltárása, és a felelősségre vonások terén. Ezen Gellért Ádám szerint a történész szakma aktívabb, kezdeményező fellépése javíthatna.
Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke a konferencia megnyitóján emlékeztetett arra, hogy június 16-a kettős emléknap. Nagy Imrét és mártírtársait koholt vádakkal törvénytelen eljárás után 1958-ban ezen napon végezték ki, majd a rendszerváltás egyik kiemelkedő eseményeként 1989-ben ezen napon temették újra. Az elnök elmondta: a bizottság feladata a Kádár-rendszer működésének, a pártállam logikájának feltárása.
