Koltai erre a következőket írta. "Kedves Márk, rólad csak ennyit: amilyen a stílus, olyan az ember. Egyébként a bemutató óta történtekről való véleményemet 2 napja leadtam az ÉS-nek, pénteken olvashatod." Radnai erre többek között ezt válaszolta, "Koltai Tamásnak írt privát üzenetem (amit közzé tett) stílusáért és tartalmáért is elnézést kértem tőle, még mielőtt láttam volna hogy megosztotta. De!
A hirtelen felindulásom tárgya nem Koltai Tamás kritikája volt(!), hanem egy a munkáltatómmal zajlott privát telefonbeszélgetés, miszerint én nem tudok rendezni, és jó lenne ha valaki megtanítana. Ez szerintem nem korrekt." Koltai nem kíván a kérdéssel nyilvánosan többet foglalkozni, annyit a Színházi Kritikusok Céhének elektronikus körlevelén megemlített, hogy ugye nem képzeljük róla, hogy ő bármelyik színházvezetőhöz is odamegy, és bárkit bemószerol. De, ha felhívják, elmondja a véleményét. És semmivel sem mondott mást, mint amit kritikájában leírt.
Magács László, az Átrium igazgatója a következő közleményt publikálta. "...Radnai Márk rendező olyan stílusú üzenetet küldött Koltai Tamás kritikusnak, amely minden színházetikai, és alapvető emberi normát megsért. A szólásszabadsághoz való jog színházunk egyik legfőbb alapelve. Ebbe természetesen éppúgy beletartozik egy kritikus vagy néző negatív véleménynyilvánítása mint az erre adott dühös alkotói reakció, de a fizikai fenyegetőzés minden formája számunkra elfogadhatatlan. Ezért addig amíg Radnai Márk nyilvánosan bocsánatot nem kér Koltai Tamástól, az Átrium Film-Színházban semmiféle előadása nem szerepelhet."
Visszalőhet-e a céltábla?
Mondják, hogy a céltábla nem lőhet vissza, kritikára nem elegáns reagálni. Szerintem pedig visszalőhet. A kritika nem diktátum, nem szentencia, hanem a színházról való diskurzus része. Ha valaki úgy érzi megsértették, igaztalant írtak róla, direkt pikkelnek rá, valótlanságot állítottak, ne kushadjon. Fejtse ki a véleményét válasz cikkben, olvasói levélben, akár hívja fel a kritikust, még ingerült is lehet, ha éppen felment neki a pumpa, és tisztázzák a tisztázandókat.
De a fenyegetőzés, az alpári hangnem, az otromba stílus, totálisan elfogadhatatlan. A testi erőszak beígérése pedig akár már büntetőjogi kategória. Minősíthetetlen. Ahogy az is, ha a kritikus szerkesztőjét, főnökét hívják fel helyette. Azzal az egykori direktorral, aki ezt velem tette, hosszú-hosszú évekig a köszönésen kívül, nem voltam hajlandó beszélni. Egyébként bármilyen kommunikáció elképzelhető. Előfordult, hogy egy igazgató-főrendező azt kérte, üljek be vele az általam levágott produkcióra, és előadás közben mondjam részletesen, mik a kifogásaim. Megtörtént. Nem váltunk el haraggal.
A nagy színész, Gábor Miklós, Vámos Lászlóról szóló nekrológomra írt vitacikket, ami végképp nem szokás. Közöltük. Nem szitkozódott, csöppet sem volt lekezelő, tényleg vitázott. Ezt a bölcs, egyáltalán nem szenvedélymentes, de nem is bántó mentalitást kellene ellesni tőle haló poraiban is. És rájönni arra, amit azért sokan tudnak, hiszen barátságok is születnek köztünk, hogy kritikus és alkotó nem ellenségek, mindannyian a színházért vagyunk.
Kosztolányi azt írta, a kritikus olyan, mint a jó sebész. Lehet, hogy fájdalmat okoz, de a gyógyulás reményében teszi. Ami most történt, elmérgesedett viszonyainkat mutatja. De ettől még, ami megengedhetetlen, az nem eltűrhető. Ezért helyesnek tartom, hogy az Átrium direktora, amíg nem kerülnek helyükre a dolgok, Radnai produkcióit levette a repertoárról.
Bóta Gábor
