Szlovákia;kiállítás;

MTI Fotó: Komka Péter

- Torzszülötteket nézegethetünk Bajmócon - Fotó

Valóban élt, torzszülött emberek viaszmásait bemutató kiállítást is kínál látogatóinak a nyári szezonban Szlovákia egyik leglátogatottabb múzeuma, a bajmóci (Bojnice) kastélymúzeum, amely az utóbbi években több, horrorisztikus elemekkel tarkított rendezvénnyel is előállt.

Az "Emberi test katasztrófái" nevet viselő, enyhén bizarr hangulatú kiállításon 25, különböző veleszületett testi rendellenességgel élő ember viaszmása látható. A tárlaton szereplő végtagnélküli, egy vagy három szemmel és más deformációkkal született emberek viaszbábjai teljesen valósághűek, az egykoron élt személyek fényképei alapján készültek úgy, hogy készítésük során emberi hajat és az orvostudományban használt implantátumokat is felhasználtak. Az emberi viaszmások a szentpétervári antropológiai múzeum munkatársainak munkái, maga a tárlat pedig már több európai országban is megfordult.

"A kiállítás látogatói a veleszületett rendellenességgel élő emberek életútjával is megismerkedhetnek, azzal, hogy miképpen sikerült vagy éppen nem sikerült kiegyezni helyzetükkel, és azzal is, hogyan tudtak érvényesülni" - mondta az  Petra Gordíková, a bajmóci kastélymúzeum külkapcsolatokért felelős menedzsere. Hozzátette: a kiállítás iránt komoly az érdeklődés, és a tárlatnak pozitív visszhangjai vannak a látogatók körében, akiknek többségét a menedzser szerint nemcsak a sokszor meghökkentő látvány fogja meg, hanem az ahhoz kapcsolódó - a másság nem könnyű elfogadásáról szóló - emberi történetek is.

MTI Fotó: Komka Péter

MTI Fotó: Komka Péter

A tavaly csaknem 230 ezer látogatóval büszkélkedő bajmóci kastélymúzeum az elmúlt években több olyan rendezvénnyel állt elő, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a létesítmény Szlovákia egyik leglátogatottabb múzeuma. Ilyen például az évente, április végén és májusban megrendezésre kerülő Nemzetközi Kísértetfesztivál is, amely a várhoz, annak egykori tulajdonosaihoz és a régióhoz kötődő legendák és mondák szabad irodalmi adaptációja általi bemutatására épül.

"A fesztiválon olyan történeteket mutatnak be, amelyeknek valós történelmi alapja van, s azokat úgy adaptáltuk, hogy a történelmet attraktív formában tudjuk megismertetni a látogatókkal" - mutatott rá Petra Gordíková, megjegyezve: az elképzelés sikerét az is mutatja, hogy ez a fesztivál a leglátogatottabb rendezvényük.

A bajmóci kastélymúzeum az idei nyári szezonban a "hidegrázós" látnivalók kedvelőinek még egy több száz kínzóeszközből összeállított kiállítást is kínál, ezen felül pedig már ezen a héten kezdetét veszi a Mesekastély nevet viselő programsorozatuk is, amely elsősorban gyerekek számára kínál a vár környezetére adaptált élő meseelőadásokat.

Fudzsimoto Szu építész, Mozsár István, a Városliget Zrt. vezérigazgatója és Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa aláírták szerdán Budapesten a Bartók Központ - Magyar Zene Háza tervezői szerződését - adja hírül az MTI.