Nyilvánvaló, hogy a történelemben nincs feltételes mód. Még akkor sem, ha az eseményeket utólag sokan igyekeznek a saját ízlésüknek megfelelően magyarázni. De azért egy pillanatig képzeljük el, mi lett volna, ha... Ha 1989-ben Magyarország vezetői azt mondták volna, mint 2015-ben a miniszterelnök. Orbán Viktor legújabb interjújában - a Napi Gazdaságban - így beszél a migrációról: "Mi nem akarunk megszabadulni senkitől, akik velünk élnek, csak nem akarunk ide beengedni másokat. Magyarország mérete és földrajzi helyzete különösen sérülékennyé tesz minket".
1989 nyarán az egykori - ám akkor még nagyon is működő - Német Demokratikus Köztársaság (NDK) több tízezer állampolgára lepte el Magyarországot. Elegük volt a létező szocializmusból és - úton Nyugatra - hazánkat választották. Mintegy ötvenezren a zugligeti plébánia kertjében kaptak átmeneti elszállásolást és élelmezést. Ez lett Európa egyik legnagyobb segélyakciója. A szélesebb közvélemény akkor ismerte meg Kozma Imre atyát, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökét. Bár már két évvel korábban is bekerült a hírekbe, hiszen amikor 1987-ben segélyszállítmányt fogadtak Németországból, megkereste őt a szegények támogatását élete céljának tekintő Csilla von Boeselager. Együtt láttak hozzá a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hazai újraalapításához, s a hátteret a zugligeti egyházközség - Kozma Imre szűkebb pátriája - szolgáltatta.
A szolgálat azóta kiterjedt országos hálózattal rendelkezik és az ország egyik legnagyobb segélyszervezetének számít. A keletnémet menekültek helyzetének rendeződése után, már 1989 decemberében, a romániai forradalom idején 22 teherautónyi segélyt gyűjtöttek és juttattak el Erdélybe. A 90-es években, a délszláv háború idején Kozma Imrének sikerült a vukovári szerb parancsnoknál elérnie, hogy a városban rekedt idős embereket, illetve nőket és gyerekeket Magyarországra evakuálhassa.
Nem is csoda, hogy a 75. születésnapját ma ünneplő Kozma Imre visszatekintve - kis túlzással - azt mondja, egész papi életét "humoros, izgalmas kalandként" élte meg. Majd hozzáteszi még, az is fontos volt, hogy a nehéz helyzetekben erőt mutasson és megőrizze derűjét. Ez biztosan nem volt könnyű, sem a rendszerváltozás előtt, sem azóta. Hiszen Kozma Imre ma már irgalmasrendi szerzetes, a Betegápoló Irgalmasrend vezetője. Azért választotta ezt a küldetést, mert karitatív munkájában azzal szembesült, hogy aki szegény, az betegebb is, s ez nem hagyta nyugodni. A több kórházat is működtető irgalmasrend egyik fő hivatásának tekinti a szegények gyógyítását.
A mai születésnap egybe esik egy történelmi évfordulóval. Húsz évvel Kozma Imre születése előtt írták alá az I. világháborút lezáró és Magyarország számára rendkívül hátrányos trianoni békeszerződést. Az atya - sokakkal együtt - vallja, hogy ez nemzeti tragédiát jelentett hazánknak. Ezért született öt éve törvény arról, hogy június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánítják. Csakhogy ez címke marad egy ennyire szétszakított országban. Nem véletlenül említette pünkösdi szentbeszédben Kozma Imre, hogy helyre kell hozni kapcsolatainkat. "Azt hiányolja a világ, hogy nincs közünk egymáshoz" - mondta.
Nyilvánvaló tehát, hogy a Kozma Imre még 75 évesen sem lehet békés nyugdíjas. Munkájára, jószolgálatára sokáig szükség lesz.
