Magyar Paralimpiai Bizottság;Gömöri Zsolt;

FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

- Nyomozás indult Gömöri után

Nyomozást rendelt el a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnökét érintő feljelentések alapján a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség hűtlen kezelés és csalás bűncselekmények gyanúja miatt, a nyomozással a XIV. kerületi rendőrkapitányságot bízta meg - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője kedden.

Bagoly Bettina tájékoztatása szerint a nyomozást azért rendelték el, mert a rendelkezésre álló adatok alapján bűncselekmény gyanúját nem lehet egyértelműen kizárni és azt csak nyomozás keretében lehetséges vizsgálni.

Korábban írtuk:Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke 2012-ben 17 millió forintos juttatást kapott a londoni paralimpián elért kiváló magyar szereplés miatt, ahol az előzetesen várt hét-nyolc éremmel ellentétben tizennégyet gyűjtöttek parasportolóink. Ugyanabban az évben az MPB elnökének 3 milliós vissza nem térítendő juttatást szavazott meg a testület elnöksége, a személyes végtörlesztésére. Azaz Gömöri Zsolt 20 millió forintot kapott a fizetésén felül a 2012-es esztendőben. 

A szervezetet emellett visszaélésekkel, törvénytelenséggel vádolták meg, a többi között vezetői indokolatlan utazásaival. Gömöri a vissza nem térítendő támogatást - amelyet Deutsch Tamás alelnök javaslatára szavazott meg neki az elnökség - törvényesnek nevezte, de május 12-én bejelentette, hogy visszafizette a felvett hárommillió forintot. Azt mondta: annak ellenére döntött így, hogy szerinte jogszerűen vette fel a támogatást, hiszen ez a lehetőség akkor minden köztisztviselőt megilletett.         

Az MPB elnöke egy hete cáfolta a sajtóban ellene felhozott 15 vádpontot, és közölte: a "hecckampánnyal" kapcsolatos dokumentumokat elküldik a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökének és a sportállamtitkárság vezetésének is. Az MPB elnöksége felkérte az etikai és jogi bizottságot az ügy kivizsgálására, egyúttal jelezte, hogy a jogszabálysértések gyanúja miatt a rendőrséghez és az ügyészséghez fordul.         

Az MPB felügyelőbizottsága (fb) mindent rendben talált a nyilvánosságra került ügyekkel kapcsolatban, majd csütörtökön bejelentette lemondását. A jochapress.hu múlt pénteki értesülése szerint ugyanakkor a felügyelőbizottság összegzésében további megállapítást is tett: szerinte a közgyűlés, illetve az elnökség felelősségre vonást kezdeményezhet az elnök ellen, számon kérheti Gömörit azért, mert az MPB illetékes dolgozója nem kötötte meg egy ellopott gépkocsi cascóját, ezzel 3 milliós kárt okozott a paralimpiai bizottságnak. Az fb az ügyvezető szerv mulasztásának tartja, hogy az elnökség nem hozott összegszerű, illetve konkrét határozatot a Gömörinek nyújtott támogatással kapcsolatban, valamint azt is, hogy annak kifizetése nem a jogszabályban előírt módon történt.

Legutóbb az a hír látott napvilágot Gömöri ügyével kapcsolatban, hogy a lemondani nem hajlandó elnök arra kérte Kovács Brigittát, a Paralimpiai Bizottság sportgazdasági igazgatóját, ne beszéljen az MPB gazdasági ügyeiről, s a hallgatása fejében tisztességes végkielégítést ígért neki, azaz megvesztegette őt.

Gyűlnek a viharfelhők Gömöri körül
Coca-Cola Magyarország Kft. felfüggesztette az MPB-nek nyújtott anyagi támogatását még az ügy kirobbanása után, amíg nem tisztázódnak a Gömöri Zsolt körül kialakult vádak. A Népszava megkereste a céget, hogy a vizsgálat nyilvánosságra kerülése után mikor várható az anyagiak újabb folyósítása, de egyelőre még türelmet kértek a válaszadással, mert akkor ők még nem kapták meg a hivatalos értesítést.
Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok úszó nyílt levélben kérte fel az elnököt a lemondásra, Lázár János szerint pedig az MPB elnöke azzal amit tesz, többet árt a paralimpia ügyének, mint használ. Borkai Zsolt, a MOB elnöke közleményben jelezte: meglátása szerint Gömöri "már nem tudja hatékonyan képviselni és hitelesen szolgálni" a szervezetet és a sportolókat. 

 

Helyreigazítás
"Valótlanul híreszteltük, hogy Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke arra kérte Kovács Brigittát, hogy senkinek ne beszéljen a Bizottság ügyeiről, illetve hogy a hallgatásáért Gömöri Zsolt végkielégítést ígért Kovács Brigittának."

 

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége elutasította a Nyíregyháza és a Pécs kérelmét, s mindkét klub esetében helybenhagyta a másodfokú licencadó bizottság döntését, mely szerint nem kapták meg az első osztályú induláshoz szükséges licencet.