pályázat;felújítás;Skinest Rail;M3-as metrókocsik;

FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

- Mégsem az oroszoké metró?

Az M3-as metrókocsik felújítására kiírt pályázat tenderbontásán kiderült, hogy az észt Skinest Rail aláment az oroszok árajánlatának - értesült az Index. 

A portál információi szerint a Skinest mintegy 9,5 milliárd forinttal olcsóbban vállalja a 222 darab szerelvény teljes felújítását - a beruházás becsült értéke 62 milliárd forint, az oroszok végül ennél jóval magasabb árat ajánlottak. Az észt vállalat mögött egy ukrán cég áll, referenciájuk pedig a kijevi metrófelújítás.

Korábban Dorner Lajos, a főváros közlekedésfejlesztési tanácsadója és Tarlós István főpolgármester is úgy nyilatkozott, célszerűbb lenne új metrókocsikat venni, de a kormány végül a felújítás mellett döntött - az Index szerint többek közt azért, mert az oroszok egy dunakeszi telepen végeznék a renoválási munkálatokat.

Az új gazdasági modell, amely Magyarországon 2010 óta működik a korábbi sikertelenséget kívánta kezelni. Mérvadó közgazdászok szerint ez azonban már rövid távon sem jelent megoldást a gazdaság és a társadalom bajaira. A rendszeresen közzé tett, a gazdaság fejlődését illusztráló statisztikai adatok elfedik a lényeget: a saját út keresése során folyamatosan eltávolodunk a főáramtól, amely a nyugati kultúrát követő modernizáció.