Ennek valószínűleg – mint mindennek – nem egyetlen oka van. Az első minden bizonnyal a testi adottságainak közismert és gyakran látható korlátai. Ritka betegsége megállapítása idején már nem volt gyerek – sőt: gyerekei születtek -, és akkor az orvosok alig egy-két évet adtak csak neki. Azóta több évtized telt el és Hawkingnek ugyan a szemén és egy úján kívül semmije sem mozog, a kerekesszékére szerelt szenzációs találmányok jóvoltából azonban, nemcsak olvasni, hanem hangosan és írásban is tud kommunikálni.
Ezek a külső körülmények is hozzájárulhattak ahhoz, hogy ismert legyen. Az ismertség másik oka, hogy volt olyan a fekete lyukakkal foglalkozó könyve, amit nagyon népszerűen írt meg, többmilliós példányban fogyott. Igaz, némi tévedéssel foglalkozott a fekete lyukakkal, mert úgy vélte: onnan sem fény, sem anyag nem tud kiszabadulni. Azóta kiderült, hogy ez nem így van. Hawking, mint igazi angol, szeret fogadni, de négyből háromszor elvesztette a tudóstársaival kötött megegyezést. Az idézett cikk címén is talán érdemes egy kicsit elgondolkodni.
Van-e egyáltalán a világnak „legokosabb embere”? Aligha. A legkiválóbb tudósok sem tévedhetetlenek. Elég utalni a hatvanas évek Római Klubjára, ahol a maguk területén kiváló tudósok, azt jósolták, ha a világ nem áll át a „nulla növekedésre” (csak megjegyzendő: az lenne a halál), akkor a 2000. évre katasztrófa következik be. Azóta eltelt másfél évtized, a fogyasztás továbbra is rohamosan nő, s bár kétségtelen, a veszélyek is növekednek, ám továbbra is él és virul a világ.
