Győri ETO FC;Magyar Labdarúgó Szövetség;OTP Bank Liga;PMFC-Matias;

Egyelőre nem tudni, hányan rúgnak majd labdába a 2015/16-os első osztályú bajnokságban FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

- Fociháború Hunniában?

Igencsak parázs napok, hetek esetleg hónapok elé nézhet a magyar labdarúgás. és most nem a felnőtt válogatott Eb-selejtezőire, még csak nem is az U20-as csapat világbajnoki szereplésére gondolunk. Hanem arra, mekkora botrány kerekedhet abból, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli licencadó bizottsága sem adta meg a Győri ETO FC, a Kecskeméti TE, a Nyíregyháza Spartacus, a PMFC-Matias és az amúgy is kiesett Lombard Pápa Termál FC számára az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet. Ez pedig azt jelenti, hogy az érvényben lévő szabályok ellenére a labdarúgó OTP Bank Liga 2015/16-os idényében a mostani tizenhattal szemben 12 csapat szerepel majd.

Még vége sincs az idei NB I-es bajnokságnak, máris forrnak az indulatok a következő kiírás körül. Ugyanis kedden az MLSZ fellebbviteli licencadó bizottsága az elsőfokú döntéseket helyben hagyva, nem adta meg az első osztályban való induláshoz szükséges licencet öt csapatnak: Győri ETO FC, a Kecskeméti TE, a Nyíregyháza Spartacus, a PMFC-Matias és a Lombard Pápa Termál FC nem lehet ott az NB I 2015-16-os bajnoki rajtjánál.

Márpedig ez a jelenlegi helyzet több aggasztó dolgot is magában tartogat. Például az MLSZ érvényben lévő szabályai alapján 16 csapatnak kell részt vennie az első osztályú bajnokságnak. Aztán a mostani döntés alapján élvonalbeli 12 gárdából öt fővárosi, illetve 3 a hatvan kilométeres vonzáskörzetében lévő csapat lesz majd, ami lassan Budapest bajnoksággá alacsonyíthatja a magyar első osztályt. Ráadásul eddig nem kevesebb, mint 17 csapat kapott első osztályú licencet, azaz a létszám csökkentése helyett a tizenhatos élvonalbeli létszámot az NB II-ből kellene feltölteni a jelenleg érvényben lévő szabályok szerint.

Ám a Csányi Sándor vezette MLSZ még az elsőfokú döntésekor bejelentette, majd kedden este megerősítette, a következő szezonban 12 csapattal képzelik el a jövőt. Az még kérdéses, ki lesz a tagja a szerencsés tucatnak, hiszen a kiesés ellen még javában harcol egymással a Honvéd, a Haladás és a Dunaújváros, illetve a már biztos feljutó Vasas mellett vagy a Békéscsaba, vagy története során először a Gyirmót lesz NB I-es induló.

Hogy mi lesz azokkal a csapatokkal, akik nem kaptak licencet? „Hetvenkét órán belül minden érdekelt klub megkapja a részletes indoklást, és negyvennyolc órán belül valamennyiüknek be kell adniuk egy új kérelmet az NB III-ban való induláshoz. Ugyanis az érintettek még a másodosztályú követelményeknek sem feleltek meg. Ha ez megtörténik, eldől, hogy hol indulhatnak majd a következő szezonban” – mondta el lapunknak Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője.

Ha marad a 12 csapatos első osztály, az MLSZ elképzelései szerint a klubok háromszor játszanának egymással, azaz 33 fordulóban dőlne el a bajnoki cím és az érmek, illetve a kiesés sorsa. Azért ebben is van veszély bőven, ám mi csak az esélyegyenlőség megsértésére hívnánk fel a figyelmet, hiszen a mindenki háromszor játszik mindenkivel, akkor valakik eggyel többször fogadhatják majd a másikat. Mi alapon, ki vagy mi dönt arról, ki legyen a szerencsés kiválasztott, aki eggyel többször léphet pályára saját szurkolói előtt…

Mindenesetre az érintett csapatok közül a Kecskemét, a Pécs és a Nyíregyháza sem szeretné annyiban hagyni az első osztályból való száműzetésüket. De mit tehetnének a jogerős döntéssel szemben?

„Természetesen megvan a lehetőségük továbbvinni az ügyet. Ott van mindjárt a Sport Állandó Választott Bíróság, amely nincs reflektorfényben, de attól még működő egységről beszélhetünk. Évente néhány ügyben hoz döntést. Aztán ott van ennek a nemzetközi megfelelője, a CAS. Ezek egymástól független szervezetek, nem létezik olyan kötelező forgatókönyv, hogy előbb itthon kell próbálkozni, aztán lehet elmenni a problémánkkal külföldre” – nyilatkozta a sportnapilapnak dr. Horváth Gábor, a Hivatásos Labdarúgók Szervezetét vezető ügyvéd.

A fentiekből az biztosan nem látszik még jelenleg, hogy a 2015-16-os első osztályú bajnokságban hány és melyik csapat lehet ott a rajtnál, ám abban egészen biztosak lehetünk, nem napok alatt kerül pont az ügy végére.

A Fradi kálváriája

A Ferencváros labdarúgócsapata hasonlóan járt 2006-ban, mint a mostani öt klub, kivéve, hogy a zöld-fehérek a másodosztályban folytathatták. A Fradi azért nem kapott licencet, mert több százmilliós tartozása volt, így a klub 1899 óta íródó történelmében először fordult elő, hogy a másodosztályban kezdet meg a küzdelmeket. Hatalmas jogi hercehurcát követően a Ferencváros három év szünet után tudott csak visszakerülni az NB I-be.

A kitagadottak reakciói

Révész Bálint, a Nyíregyháza tulajdonosa (a klub honlapján): „Megdöbbenve fogadtuk a hírt, és méltánytalannak tartjuk. Nem adjuk fel, ha kell, a végsőkig elmegyünk, a remény hal meg utoljára.”

Nyíregyházi önkormányzat közleménye (MTI): "Egy olyan klubot lehetetlenítenek el hosszú évekre, amelyet a város és Révész Bálint tulajdonos szisztematikus munkával épített fel 2010-től. Mára a klubnak nincs tartozása, az egyik legstabilabb és átláthatóan működő csapatok egyike lett Magyarországon, amely mögött több mint 400 utánpótláskorú gyerek sportolhat. Ez a döntés a nyíregyházi labdarúgás és az utánpótlás-nevelés végét jelentheti."

Hargitai János, a Pécs elnöke (MTI): „Nem értem a Magyar Labdarúgó Szövetség fellebbviteli licencadó bizottságának keddi döntését, hiszen meglátásom szerint a klubot működtető PMFC Sport Kft. teljesítette a feltételeket már az alapeljárásban is. A PMFC volt az egyetlen csapat, amelyet nem a licencszabályzat konkrét pontjának megsértése miatt utasítottak el, hanem – szerintem teljesen törvénytelenül – azért, mert nem láttak garanciát arra, hogy a következő szezont anyagilag végig tudjuk csinálni.”

Sallói István, a KTE klubigazgatója (Nemzeti Sport): „Benne volt a levegőben, hogy ez a döntés születik, de azért reménykedtünk… Át kell beszélni, milyen lehetőségek vannak a kecskeméti futball jövőjét illetően. Van itt egy akadémia is a városban hétszáz gyerekkel, tudunk-e profi felnőtt csapatot kiállítani. Nyilvánvalóan ez Rózsa Pál tulajdonos döntése lesz.”

A licenccel rendelkezők

Összesen 17 klub kapta meg az első osztályban való szerepléshez elengedhetetlenül szükséges licencet: HONVÉD, DVSC-TEVA, DVTK, FTC, MTK, HALADÁS, VIDEOTON, BÉKÉSCSABA, DUNAÚJVÁROS, GYIRMÓT, MEZŐKÖVESD, PAKS, PUSKÁS AKADÉMIA, SZOLNOK, ÚJPEST, VASAS, ZTE.



 

Lopott autók alkatrészeivel üzletelő bűnözőket fogtak el a Békés megyei rendőrök. A több európai országra kiterjedő bűnügyben 13 embert gyanúsítottként hallgattak ki - jelentette be a megyei főkapitány bűnügyi helyettese szerdán sajtótájékoztatón, Békéscsabán. A képre kattintva galéria nyílik!