-Fantasztikus örvény a film, amely ellenállhatatlanul magába húz, átéljük az irtózatot, noha annak konkrét valóságából szinte semmit sem mutat élesben a kép. Hogy született meg ez a nagyon sajátos, nagyon drámai, soha nem látott képi világ?
-A film vizuális konstrukcióját László (Nemes Jeles László rendező – a szerk.) találta ki, építette fel, a képi világ teljes egészében az ő zseniális elképzeléséből született. Zseniális, mert az Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborban játszódó történethez megtalálta az egyetlen lehetséges formát. Hihetetlenül hosszú, aprólékos munkával az utolsó képig kitalálta, átgondolta, megkoreografálta az egész filmet. Hónapokkal a forgatás előtt pontosan kidolgozta, hogy mondjuk egy három és fél perces beállításban az egyik szereplő melyik mondatánál kell a másik szereplő válla fölött átsiklania a szemnek. Munkatársával, Krasznahorkai Balázzsal végig pontosan megtervezték, mikor, melyik pillanatban merre mozduljon a kamera, miközben a szereplő ezt vagy azt mondja. Hihetetlen, de minimális eltérésekkel ez a rendkívül precíz terv valósult meg.
-A hosszú beállítások miatt ez rendkívül bonyolult lehetett.
-Egy ilyen hosszú beállításokkal dolgozó film azért nagyon nehéz, mert a forgatás közben pontosan érezni kell a film ritmusát. A jelenetbe nem lehet belevágni. Le lehet szedni az elejét vagy a végét, de a közepébe nem lehet belenyúlni. Lászlóban pedig végig ott volt egy fantasztikus metronóm, ami végig diktálta neki a tempót. Egy hosszú snitt iszonyatos összpontosítást és energiát követel mindenkitől, színészektől, statisztáktól, világosítóktól, a mikrofonostól, és természetesen az operatőrtől meg a rendezőtől is. A nagyon nehéz, sokszereplős és bonyolult mozgásokkal teli felvételeknél az első naptól mindenki a legjobbat hozta ki magából. Az ilyet gyönyörű megtapasztalni.
Röhrig Géza és Erdély Mátyás a film felvételén
-Mennyi próbáltak?
-Sokat, de nem túl sokat. A film első jelenetével kezdtük, gigantikus, sokféle mozgással teli snittel. Egy fogolytranszport érkezését vettük fel, amelyben rengeteg statiszta, fiatalok, öregek, gyerekek, teherautók, vonat, füst, kutyák, egyenruhás őrök voltak jelen. A nulladik napon, mikor összeraktuk ezt az iszonyatot, már érezni lehetett, hogy itt valami egészen különös történik. Elindul a kamera, végig követi Gézát (Röhrig Géza, a Sault alakító főszereplő – a szerk.) és még mindig forog a gép, még mindig, még mindig, míg be nem csukódik mögötte egy ajtó.
-Hihetetlen átható erejük van a képeknek attól is, hogy miközben követjük a főszereplőt, a köröskörül fortyogó infernót részleteiben nem látjuk, de kivédhetetlenül sejtjük. Ez a nem megmutatás művészete meglepő és kivételes erejű.
-Rengeteget latolgattuk a lehetőségeket Lászlóval technikai oldalról is. Az volt a szándékunk, hogy ne láttassunk túl sokat, de ne láttassunk túl keveset sem. Itt semmi sem véletlen. Hónapokig foglalkoztunk például az optikák kínálta lehetőségekkel, ebben a filmben nem csak az élességnek van szerepe, hanem annak is, mi, mikor és hogyan legyen életlen. Nem akartunk szép filmet csinálni, ez nem lehetett szép film.
-Személy szerint hogy készült fel a nem mindennapi feladatra?
-Olvastam Nyiszli József Dr. Mengele boncoló orvosa voltam című könyvét, megnéztem az ennek alapján készült amerikai filmet, természetesen láttuk a Soa című dokumentumfilmet is. Történész is segítette a munkánkat, Vági Zoltán, aki briliáns elme, mindent tud a témáról.
-Közbevetve: ő volt az egyik szerzője a Hullarablás – A magyar zsidók gazdasági megsemmisítése című, tíz éve megjelent döbbenetes könyvnek.
-Forgatás előtt elmentünk Auschwitzba is. Számomra felfoghatatlan és döbbenetes, hogy ott áll egy város és emberek igazolványában ez a lakóhely. Hihetetlen és abszurd, hogy Lászlóval egy benzinkútnál állunk és fagyizunk az Auschwitzba vezető autóúton.
-Mit gondol, hogy fogadja a filmet az itthoni közönség?
-Nagyon szeretném, ha sokan megnéznék, és sokat beszélnének róla. Elfogadhatatlan, hogy van, aki azt mondja, minek ezzel még mindig foglalkozni. Amit látunk a filmen, megtörténhet, megtörténik ma is a világban. Nem zsidókkal – emberekkel! Fontos, hogy erről beszéljünk, hogy megtanítsuk a gyerekeinknek, mi történt 1944-ben, és hogy nincs ember és ember között különbség. Hogy erről ma, 2015-ben még mindig beszélni kell, az biztos. Remélem, a Saul fia alkalmat ad rá. Fontosnak érzem, hogy a film a befejező jelenetében fölülemelkedik mindenen: valláson, hősiességen, történelmen. Ebben a transzcendens régióban minden más elveszti a jelentőséget, csak egyetlen alapkérdés marad, az, hogy mi az ember.
