oktatás;Klik;

- Törvényt sértett a Klik

A kötelező felvételt biztosító iskolának minden esetben fel kell vennie a felvételi körzetében élő gyereket, az iskola fenntartójának pedig biztosítania kell a létszámnak megfelelő számú osztály indítását - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. 

A közlemény szerint egy panaszos azzal fordult Székely László alapjogi biztoshoz, hogy gyermekének felvételi kérelmét elutasította a felvételi körzetben lévő általános iskola helyhiányra hivatkozva. Az ombudsmani vizsgálat feltárta, hogy azért nem vehették fel a gyereket, mert a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) - az iskola fenntartója - nem tette lehetővé a körzet gyermeklétszámának megfelelő számú osztály elindítását.

Az alapvető jogok biztosa megállapította, hogy ehhez a jogsértő helyzethez járult hozzá az iskola igazgatójának önkényes elutasító döntése, amelyet a törvényes működésért felelős fenntartó is jóváhagyott. Az alapvető jogok biztosa kiemelte, hogy a fenntartó nem mentesülhet jogi kötelezettségei alól, ellenkező gyakorlat esetén nemcsak a tankötelezettség szenved csorbát, hanem a gyermekek és a szülők alapvető joga is. A jelentés rögzíti, hogy az iskola igazgatója arra sem hivatkozhat a körzetbe tartozó gyermekek jelentkezésének elutasításakor - mint tette ezt a panaszos esetében -, hogy a külön élő szülők nem nyilatkoztak a szülői felügyelet gyakorlásáról.

Az ombudsman felkérte Hanesz Józsefet, a Klik elnökét, hogy a panaszos ügyében tegye meg a szükséges intézkedéseket.

Elfogadhatatlan a látogatók hibáztatása a balesetveszélyes helyzetért! A Párbeszéd Magyarországért (PM) felháborítónak tartja, hogy az állatkert vezetése nem indít vizsgálatot az elszabadult hullámvasúti szerelvény ügyében. Csak egy hajszálon múlt, hogy nem történt baleset, mivel kezelő nélkül száguldott végig a kocsi a pályán - írja a párt közleményében.