PM;Trócsányi;rasszista kijelentés;

Trócsányi László Fotó: Tóth Gergő, Népszava

- "Trócsányinak rasszista kijelentése miatt le kell mondania!"

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint Trócsányi László igazságügyi miniszter rasszista kijelentést tett a magyarországi cigányságról, ezért azonnal le kell mondania - erről a párt elnökségi tagja beszélt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A Liberálisok szintén sürgetik Trócsányi távozását. A tárcavezető visszautasította a rasszizmus vádját.

Szabó Rebeka az inforadio.hu-n megjelentekre hivatkozott. A portál beszámolója szerint Trócsányi László az Inforádiónak azt mondta, hogy Magyarország már csak azért sem tudja befogadni a gazdasági menekülteket, mert gondoskodnia kell 800 ezer cigány felzárkóztatásáról.  A PM felháborítónak tartja, hogy a miniszter a cigány közösséget olyan színben tünteti fel, mintha ők pusztán terhet, megoldandó problémát  jelentenének az ország számára - hangsúlyozta Szabó Rebeka. Magyarországon a Fidesz hibájából nagyon súlyos a szegénység és ennek csökkentéséért kell dolgozni; ebből a cigányság ugyanúgy kiveszi a részét és tagjai ugyanúgy értékteremtő munkát végeznek, mint bárki más - tette hozzá.

A Magyar Liberális Párt szintén sürgette Trócsányi távozását. "Annak, aki a magyarokat származásuk alapján ítéli meg, nincs más lehetősége, mint lemondani és azonnali hatállyal távozni hivatalából" - közölte kommünikéjében az ellenzéki párt, ugyancsak az inforadio.hu-n megjelentek alapján.  

Trócsányi László visszautasította a rasszizmus vádját
Az igazságügyi miniszter felháborítónak nevezte és a leghatározottabban visszautasította az egyes ellenzéki pártok szerinte tudatos félremagyarázáson alapuló és alaptalan vádaskodását, amellyel rasszistaként kívánják feltüntetni.
 A tárcavezető az őt ért kritikákra reagálva az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében leszögezte: a roma közösséggel törődni prioritás és erkölcsi kötelesség. 
Hozzátette: Magyarország kormányának tagjaként büszke arra, hogy Magyarország az Európai Unió Tanácsának elnöksége idején fogadta el az unió roma keretstratégiáját. Hozzátette, nemcsak magyarországi, hanem európai kérdésről van szó: az oktatás, a foglalkoztatás, az egészségügyi ellátás és a lakásviszonyok javítása terén egyaránt előre kell lépni. 
Hasonlóan kulcsfontosságúnak nevezte az alapvető jogok védelmét, ehhez pedig - emelte ki - küzdeni kell a diszkrimináció és a szegregáció ellen. 
Úgy vélte, mindez csak széleskörű társadalmi összefogással valósítható meg. "Ezt az összefogást veszélyezteti, ha egyes pártok csak azért, mert a magyarországi roma közösség felemelésének ügyét fontosabbnak érzem, mint a gazdasági bevándorlók támogatását, alaptalanul rasszizmust kiáltanak" - fogalmazott a miniszter.

Több mint száz szoptatós anyuka lépett pénteken akcióba, miután egy biztonsági őr kitessékelt egy szoptató kismamát egy McDonald’s étteremből. Az interneten hatalmas visszhangot váltott ki az eset, s emiatt flashmobot hírdettek a kismamák.