szoptató anyák;Mcdonalds;Nyugati;

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

- Szoptató édesanyák szállták meg a gyorséttermet a Nyugatinál

Több mint száz szoptatós anyuka lépett pénteken akcióba, miután egy biztonsági őr kitessékelt egy szoptató kismamát egy McDonald’s étteremből. Az interneten hatalmas visszhangot váltott ki az eset, s emiatt flashmobot hírdettek a kismamák.

Legalább száz mama és baba gyűlt össze péntek délelőtt a Nyugati pályaudvar csarnokában, hogy nyilvános szoptatással demonstráljanak a szomszédos McDonald'sba, ahonnan két nappal korábban az étteremben dolgozó biztonsági őr kizavart egy nőtt, aki meg akarta szoptatni a gyerekét. Az anya, mielőtt megetette volna csecsemőjét, engedélyt kért az egyik dolgozótól. Miután kérdésére elfogadó választ kapott, félrevonult az egyik sarokba, és hozzálátott a szoptatáshoz. Egy biztonsági őr azonban kérdőre vonta, elment az étterem vezetőjéhez, majd azzal tért vissza, hogy a szoptatás „itt nem elfogadott tevékenység”. A megalázott anyukát gyermekével kitessékelte. A nő panaszt írt a vezetőségnek, választ még nem kapott.

Az étterem később reagált, azt írták: éttermeikben lehetőségük van az anyáknak a szoptatásra. Közölték, hogy nincs és nem is volt érvényben olyan szabályozás, ami ezt megtiltaná számukra. A McDonald’s családbarát étteremlánc, egyes éttermeikben a pelenkázó helyiség és a játszóház mellett már cumisüveg melegítő is a kisgyermekes szülők rendelkezésére áll. Úgy tudják, az említett esetben egy éttermi dolgozó helyesen eljárva megengedte az anyának, hogy szoptasson, de aztán beavatkozott a külső cég alkalmazásában álló biztonsági őr. A cég ismeretei szerint ugyan nem szólította fel távozásra az édesanyát, de arra utaló megjegyzése, hogy a ,,csecsemő szoptatása nem elfogadott tevékenység éttermeinkben”, nem a cég álláspontját tükröz. Az esettel kapcsolatban belső vizsgálatot indítottak és felvették a kapcsolatot a kisgyermekes édesanyával.

A résztvevők azt szeretnék elérni, hogy a társadalom jobban fogadja el őket, és hogy az intézmények értsék meg a dolog fontosságát. Ez utóbbi feladat tűnik megvalósíthatóbbnak - mondta az egyik demonstráló az origo.hu-nak. Ha elég figyelemfelhívó esemény történik, akkor a cégek a fejükhöz kapnak. Az emberek hozzáállását nehezebb befolyásolni.

A nyilvános helyen való szoptatással kapcsolatban legutóbb egyébként Ferenc pápa nyilatkozott, két alkalommal is – olvasható a JÓ-LÉT Alapítvány közleményében. Legutóbb februárban, a vatikáni Sixtus-kápolnában tartott, keresztelővel egybekötött miséje közben mondta azt a jelen lévő anyáknak, hogy szoptassák meg bátran a gyerekeiket, ha azok éhesek és sírnak.

A hazai jogszabályi környezet is egyértelmű abban a tekintetben, hogy senkit nem érhet hátrányos megkülönböztetés anyasága, vagy az anyaságával összefüggő helyzete miatt. Jelen eset felveti mind a közvetlen hátrányos megkülönböztetés, mind a zaklatás gyanúját.

A nyilvános helyen való szoptatás egyébként sok indulatot generál, számos fórumon zajlottak már viták ezzel kapcsolatban. ,,Elgondolkodtató, hogy miközben a társadalom részéről teljesen elfogadott, hogy meztelen női mellekkel hirdessük a legkülönbözőbb fogyasztási cikkeket, és van olyan napilap, ami nem kerül nyomdába anélkül, hogy a címlapján két hatalmas cici ne virítana, ha egy nő nyilvános helyen nyújtja oda mellét csecsemőjének, az „kicsapja a biztosítékot” – írja az alapítvány.

Júliustól bérkiegészítést kapnak a szociális szférában dolgozó szakemberek a jelenlegi bérpótlékon felül - jelentette be az emberi erőforrások minisztere egy pénteki budapesti rendezvényen. Czibere: átlagosan havonta bruttó 16 ezer forint bérkiegészítésre számíthatnak.