6.oldal;M1;média;MTVA;

- A szupersztár

Karinthy tiszteletlen Ady gúnyolása jut eszembe gyakran az M1 tévé műsorát szemlélve: maga mindent kétszer mond? Mellőzve képzelőerőt, megesik, hogy három egymást követő napon, szó szerint ugyanazt a vágást vetítik. Ez történt például az adóbevallásra figyelmeztetve, szegény ügyfél és tisztviselő unhatta már önmagát szemlélve. És mindezt a csekély évi 80 milliárdos költségvetésből. De akkor mire megy a pénz? Van azonban, amikor nem ilyen spórolós az MTVA. Mondjuk akkor, amikor másnap visszatérnek Orbán strasbourg-i szereplésére, viszont az EU-képviselők fölszólalásai - a keményebb szavúakról nem is szólva - vágások áldozatai lettek. Egyedül a kormányfő volt a szupersztár. Ellenben gazdagon volt részlet arról, milyen pimaszul özönlik el Európánkat a betolakodók, akiknek egyes esetekben van pénzük taxira is, mondjuk Győrből azzal vitetik magukat 250 ezerért abba a magyar kisvárosba, ahol netán vendégszeretőbb a helyi hatóság. Persze nem politikai menekültek teszik ezt, hanem „gaz megélhetési spekulánsok”, akik természetesen dollárkötegekkel érkeznek.

A következő két hétben olyan megállapodások várhatók, amelyekkel az Első Nemzeti Közműszolgáltató a gáz- után az áramszolgáltatást is megkezdheti a jövő félévben - közölte Lázár János a Kormányinfo 9 - Mit miért tesz a kormány? címmel Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatóján. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt is bejelentette, hogy két lépcsőben emelik a rendészeti területen dolgozó adminisztratív munkavállalók bérét. A Corvinus-ügyről szólva Lázár azt mondta, "rosszindulatú hecckampány, ami zajlik".