Bánkút;holttest;Gyál;

MTI Fotó: Lakatos Péter

- Holttestet találtak egy gyáli kútban

Holttestet találtak vasárnap délután Gyálon, egy kútban - közölte a Pest megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője késő este.

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a rendőrség állampolgári bejelentésre késő délután vonult ki a helyszínre, a település belterületén lévő egyik kúthoz, melyben egy holttest volt.  Mivel még tart a helyszíni szemle, az elhunyt azonosításához pedig szakértőt rendelnek ki, egyelőre nem tudni, hogy kinek a holttestére bukkantak rá. Arról is csak később lesz információ, hogyan került az ismeretlen ember a kútba - tette hozzá a szóvivő.

Közösség elleni uszítás bűntettének megalapozott gyanújával hallgatná ki a Nemzeti Nyomozó Iroda nemzetközi bűnözés elleni főosztálya Érpatak polgármesterét. Mint a Népszava megtudta, Orosz Mihály Zoltánt hétfő délelőttre idézték a rendőrségre, feltehetően abban az ügyben, ami miatt tavaly augusztusban már házkutatást is tartottak az önkormányzatnál.