Ózd;közmunkások;

Forrás: Népszava/Vajda József

- Kamerával figyelik a közmunkásokat Ózdon?

Ha Ózdon valóban felvételeket készítenek a közmunkásokról, az bizonyosan jogellenes adatkezelésnek tekinthető - mondta az adatvédelmi hatóság elnöke a Népszabadságnak. Péterfalvi Attila elmondta, hogy ha beigazolódik a jogsértés, tízmilliós bírságot is kaphat az önkormányzat. A jobbikos polgármester cáfolja a közmunkások megfigyelését, közlése szerint nem őket, hanem a munkájukat figyelik meg.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke emlékeztetett arra, hogy a hatóság korábban kiadott egy állásfoglalást az elektronikus megfigyelőrendszerek munkahelyen történő alkalmazásáról, és az abban foglaltakkal szöges ellentétben áll, ha valahol kifejezetten a foglalkoztatottak tevékenységének dokumentálására készítenek felvételeket. "Ez attól sem lesz törvényes, ha a munkavállalókat nyilatkoztatják arról, beleegyeznek a megfigyelésbe – mondta Péterfalvi a lapnak.

Munkahelyeken az ellenőrzés akkor tekinthető jogszerűnek, ha az a munkaviszony rendeltetésével közvetlenül összefüggő okból feltétlenül indokolt, de az sem lenne törvényes, ha a közterületen kiépített kamerarendszert használnák a közmunkások megfigyelésére. Péterfalvi maga is úgy véli, történhetett jogsértés Ózdon, és ha a hatósághoz bejelentés érkezik, azt ki fogják vizsgálni - mondta a lapnak az adatvédelmi hatóság elnöke, aki szerint jogsértés esetén a NAIH  tízmillió forintig terjedő bírságot szabhat ki, de a személyes adatok jogosulatlan kezelése miatt polgári pert is lehet indítani.

Polgármester: a munkájukat figyeljük
Ózd jobbikos polgármesterének közlése szerint nem a közfoglalkoztatottakat, hanem a munkájukat figyelik meg kamerával, s ez összhangban van az adatvédelmi biztos korábbi irányelveivel. Janiczak Dávid közleményében azt írta, hogy az elvégzett munkát szeretnék dokumentálni, ami ellen eddig egyetlen érintett sem emelt kifogást.
Kitért arra is, hogy a munkafelügyelők akkor is be fogják kapcsolni a kamerákat, ha egyes közfoglalkoztatottak fizikai retorziót helyeznének kilátásba. "Korábban a terrorizált munkafelügyelők kérték a munkaszerződésük felbontását, a jövőben a terrorizálók fogják ha nem is kérni, de megkapni méltó büntetésüket" - fogalmazott Janiczak Dávid.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője egy más témájú csütörtöki sajtótájékoztatón kérdésre "kézivezérelt pártkatonának" nevezte Péterfalvi Attilát és úgy értékelt: a kamerakérdés eldőlt azzal, hogy mennyi kiosztott szerszám, eszköz eltűnik a munka során. Állnak minden vizsgálat elé - jelezte a szóvivő, aki helyesnek tartja Janiczak Dávid döntését.

Lemondott a Népszabadság főszerkesztői posztjáról Murányi Marcell, miután csütörtökön a sajtóból értesült arról, hogy elhunyt a kerékpáros, akit még március 30-án elgázolt az autójával  Budapesten. Murányi a nol.hu-n kiadott közleményben tájékoztatott a lemondásáról.