A náci- és nyilasellenes alapító főszerkesztő, Pethő Sándor forog sírjában. A lap kétségkívül nem negligálta a(z európai) fasizmus felett aratott győzelem emlékét, ünnepi cikkét azonban kritikával ajánlott szemügyre venni (Csejtei Dezső: A kollektív bűnösségről – 70 év múltán), mert szerintem szélsőjobboldali propaganda. A Győzelem Napján nem a mai nácizmusokról ír, hanem a hitleri rendszert legyőző és felszámoló szövetségeseket csepüli, az ünnephez nem illően, részben igaztalanul. A szerző is elismeri, "Németországra a jelzett kifejezést (a kollektív bűnösséget) a szövetségesek egyetlen hivatalos dokumentumban sem alkalmazták." Majd következik a csúsztatás: megfogalmazódott az az érv is – amellyel a politikusok is éltek néha –, hogy a németség kollektív bűnössé nyilvánításával tulajdonképpen ugyanazt teszik, amit a nácik követtek el akkor, amikor a zsidóságot illették e váddal. Az olykor vitatható tételeket hangoztatók ugyanakkor az elsők között hívták fel a hívek figyelmét az önvizsgálat, a történtekkel való szembenézés és a megbánás gyakorlatának szükségességére is. Mi marad meg a tájékozatlanabb olvasónak az iménti kijelentésből? Nos ennyi: "a németség kollektív bűnössé nyilvánításával tulajdonképpen ugyanazt teszik, amit a nácik követtek el akkor, amikor a zsidóságot illették e váddal." Említeni is elfelejti, hogy a nácik nem álltak meg zsidóság kollektív bűnösnek nyilvánításánál! Így válnak szalonképessé a náci bűnök. Ez kérem, a nácizmus relativizálása! A jogi felelősség kizárólag egyénenként kérhető számon, az erkölcsi - amely alapvetően szintén egyéni - összegeződhet a közösség szintjén. Az utódok pedig jogilag természetesen nem felelősek felmenőik tetteikért, viszont e tettekhez való viszonyulásukért már igen. Ide tart a jelentéktelenítés, amit a Magyar Nemzet e cikke (is) megpróbál az olvasók fejében elültetni.
