A szocialisták legutóbbi választmányi ülésén a pártvezetők azt mondták, hogy a jelenlegi kormány megbukott. Ezért semmi kétségünk sem maradhat afelől, hogy a leváltása a következő választásokon meg fog történni, ha az MSZP megfelelő szakmai színvonalú módosító indítványokat terjeszt be a költségvetéshez és meggyőző programmal lép fel.
Akkor hát a dolog rendben is van. Nem lehet kétségünk a kormányzati hatalom önsorsrontó cselekedeteinek végkimenetelét illetően, s abban sem, hogy a baloldali ellenzék kellően kritikus - alapelvei tekintetében már amúgy is kész - válasza sem marad el. A kormány bukásáról sem lehet különösebb vita, hiszen ezt igazolja Simicska Lajos nyilatkozata és ezt a feltételezést támasztja alá például Szájer József beszédes hallgatása, avagy az Unió nemzetközi szintű természetvédelmi szakterületére készülő köztársasági elnök normakontrollra vonatkozó legutóbbi kezdeményezése és nem kevésbé Kovács (Kokó) István napjainkban adott távolságtartó megnyilvánulása is. Ez utóbbi azt mutatja, hogy a politikától távolabb eső szféra kedvezményezett tagjai sem hiszik immár sikkesnek a Fidesz iránti osztatlan lelkesedést.
Attól tartok azonban, hogy az MSZP prognózisa végkicsengésében mégis félrevezető. Vannak a kormány bukásának a fent említetteken kívül is előjelei, de a bukás még korántsem történt meg. Befejezett tényként semmiképpen sem lehet beszélni róla. A Fidesz agóniája minden bizonnyal hosszantartó folyamat lesz. Ez idő szerint még azt sem lehet tudni, hogy milyen körülmények között fog megtörténni. Ha összeomlik, mit temet majd maga alá? Még az sem biztos, hogy azok mérik rájuk a végső csapást, akik a legkövetkezetesebb és legélesebb kritikusai voltak. Noha tagadhatatlan, hogy a megalapozott baloldali kritikák is hozzájárulnak a Fidesz-rendszer megrendüléséhez.
Természetesen a másik választmányi célkitűzés, a program-alkotás is fontos feladat. Még akkor is, ha legutóbb a Fidesz ennek híján is tudott választást nyerni. Hiszen az ország sorsának érdemi kérdéseire adandó válasz minden magára valamit is adó politikai irányzat elvehetetlen kötelessége marad – függetlenül a kivételtől.
De az sem egészen biztos, hogy egy kellően megalapozott szakmai program képes lesz eloszlatni azokat az – olykor ideológiai indíttatású - egyéb kételyeket, amelyek legalább is tartózkodásra intik a Fideszből kiábrándult választókat az MSZP-vel szemben. Merthogy az ő kiábrándulásuk nem pusztán az MSZP kormánykritikái nyomán született, hanem a felismerésnek egészen más régióiban – ahová a szocialistáknak nincs bejárásuk.
A szocialisták még a sajátjaik kiábrándulásával sem tudnak mit kezdeni. A választási kampányban a legfelsőbb vezetés által támogatott tapolcai polgármester-jelöltjük párthűsége nem volt elég erős ahhoz, hogy politikai meggyőződése alapján elhárítsa magától a Jobbik ajánlatát. Így most már nemcsak azt lehet elmondani, hogy az MSZP-nek hátat fordítottak korábbi miniszterelnökei - Gyurcsány és Bajnai –, a szocialista többségű Országgyűlés elnök-asszonyáról, Szili Katalinról nem is beszélve, hanem már egy közepes nagyságú város alpolgármesteri posztja is elegendő csábítást jelent ahhoz, hogy valaki ország-világ előtt emelt fővel vállalja a pártjával történő szakítást.
Amíg az MSZP a saját válság-tüneteiről megfeledkezve csak a nagy ellenfél agóniájára figyel, aligha lesz képes váltópárti állapotba lavíroznia önmagát. S ez többé-kevésbé igaz a belőlük kivált pártformációkra is. A Fidesz agóniája nem feledteti az ellenzéki oldal válság-tüneteit.
Az pedig a legkevésbé sem megnyugtató prognózis, amely ugyancsak az említett választmányi ülésen hangzott el, nevezetesen, hogy a Fideszt nemcsak balról, hanem szélsőjobbról is le lehet váltani. Ez a kijelentés feltételezhetően arra irányul, hogy a két lehetséges alternatíva közül a sajátjukét, az ez idő szerint esélytelenebbet juttassák szóhoz. Hiszen ha a baloldal nem lesz képes - az egyre növekvő választói akaratnak megfelelő - kormányváltásra, akkor már csak a Jobbik jöhet. Ami a demokrácia alapértékeit tiszteletben tartó polgár számára mégsem lehet egészen közömbös. Ennek alapján a kódolt üzenet úgyis lefordítható: ha nem vagy baloldali, akkor is szavazz a baloldalra!
Ámde ha egy párt a saját jelöltjeiben, azaz önmagában sem lehet biztos, akkor hogyan feltételezheti, hogy képes lesz eloszlatni a választók részéről mutatkozó bizonytalanságot? Hogy sikeresen rá tudja venni a Fideszből kiábrándultakat a baloldal feltétlen támogatására, holott eddig ennek semmi jelét sem mutatták? Nem lesz-e ezeknek a törekvéseknek ahhoz hasonló az eredménye, amihez Tapolcán eljutottak: a baloldali kritikák is bizonyára előkészítették a városvezetés megváltoztatásának eltökélt szándékát, csakhogy mindez mégsem ott tudott kamatozni, ahol a baloldali összefogás akarta?
Ez a veszély az elkövetkező választásokon is megmarad. Hacsak nem születik meg egy - a kormányváltásban ugyancsak érdekelt - vadonatúj alternatíva.
