A dél-spanyol területekről származó flamenco az európai fül számára egzotikusnak hat, hiszen dallamvilága inkább keleties, ritmusvilága szokatlan, érzelmileg rendkívül telített és sűrű muzsika. A műfaj gazdagsága az Andalúziát ért számos kulturális hatás lenyomata: a flamenco a zsidó, mór, cigány hagyományok mellett a spanyol népzenéből és latin-amerikai műfajokból is merített. A Brisa del Aire ezt az izgalmas és különleges tradíciót jeleníti meg hazai színpadokon.
A 2012-ben alakult együttes négy állandó taggal szólaltatja meg a flamencot hagyományos hangszerelésben: az éneket (Váncza Dominika), valamint a táncot (Böröcz Petra, Boncza Anna, Váncza Dominika) gitár (Kozma Richárd) és taps kíséri. Számos alkalommal csatlakozott az előadáshoz vendégművészként Vámos Veronika táncművész és koreográfus, valamint cajónon Szalai Péter, aki a világhírű tabláművész Ustad Alla Rakha tanítványaként a Calcutta Trióval és számos világzenei formáció tagjaként szerzett hírnevet magának.
Fotó: Molnár Beatrix
A zenekar neve játék a szavakkal. A “brisa” spanyolul szellőt jelent, míg az “aire” szó szerint levegőt. A flamencoban ezzel a szókapcsolattal írható le az a különös érzés, amelyet egy jó előadás megtekintésekor átélünk. A műfaj sűrű és drámai, mégis a könnyedséggel rokonítható érzés lenne az, amit előhív nézőjéből? Talán játékossága okán. A flamenco ugyanis nagyban épít az improvizációra. Az indiai klasszikus zenéhez hasonlóan, meghatározott kereteken belül óriási teret ad a zenészeknek, táncosoknak, hogy egymással szabadon, improvizatív módon kommunikáljanak játék közben. Az ének, a gitárjáték és a tánc felváltva kerülnek előtérbe a színpadon. Egy flamenco darabon belül minden zenei résznek megvan a maga főszereplője. Köztük a harmóniát a “compás” (jelentése iránytű), vagyis az adott előadásmódra jellemző ritmus biztosítja. Hagyományosan a közönség is aktív részvevője lehet az előadásoknak – egyáltalán nem szokatlan, hogy a nézők tetszésüket kifejezve kiabálnak a fellépő művészeknek, “oléznak”.
A Brisa del Aire koncertek központi eleme a tánc. A táncos egyben zenész is e temperamentumos műfajban. Hangszere szögekkel kivert cipője, amely segítségével virtuóz ritmusjátékkal olvad egybe a test mozgása. A táncprodukciók központi eleme ez a kopogás, amit Kozma Richárd mesteri gitárjátéka és Váncza Dominika mélyről fakadó éneke kísér.
Az együttes közönségével együtt bejárja a műfaj szélsőségeit egy este alatt. A táncos darabok mellett az első szólóalbumán dolgozó gitáros saját szerzeményei kísérik végig a nézőt ezen az úton. Megjelenik a felfokozott öröm és boldogság tánca, a gyors tempójú “alegría”. A megfontolt “soleá” vagy a karcos “tiento” a magány fájdalmas mélységeibe vezeti a nézőt. Majd ismét fent: a műsort az energiával teli, csevegő, kedvesen csúfolkodó “bulería” dalok zárják, amelyekkel hagyományosan a flamenco előadások elbúcsúznak közönségüktől. A Brisa del Aire legközelebb május 9-én 17 órakor a Patyolat színpadán várja közönségét a mediterrán kalandozásra.
A flamenco viszonylag fiatal műfaj. Az 1800-as évek derekán kezdett el teret nyerni Andalúzia kulturális életében, és csupán a múlt század közepén kerülhetett a színházak falai közé. Mai hírnevét olyan világsztárok munkásságának köszönheti, mint a tavaly elhunyt Paco de Lucía, akit a magyar közönség is számos alkalommal láthatott. A színházat a flamenco számára Antonio Gades hódította meg. Carmen Amayaval ők a tradicionális flamenco tánc első sztárként tisztelt művészei. A műfajt sok ezrek előtt Carlos Saura spanyol filmrendező alkotásai tették ismertté, a művész két teljes filmet szentelt a flamenco bemutatásának.
