Ahogy a Bosszúállók: Ultron kora című amerikai akciófilm elkezdődik, az idősebb nemzedékhez tartozó néző, ha egyáltalán van ilyen egy képregényes akciófilm nézőterén, a szívéhez kaphat a váratlan találkozástól mindjárt az első percekben. A képzeletbeli kelet-európai országban, ahol járunk, a város főterén ugyanis egyszerre csak felbukkan Vera Muhina híres szobra, a Munkás és Kolhozparasztasszony.
A kalapácsot és sarlót magasba emelő karjukkal összekapaszkodó páros évtizedeken át ott forgott a vásznon, amikor a nevezetes Moszfilm Stúdió filmjei szerepeltek a mozik műsorán. És mert akkoriban legalább annyira uralták a szovjet filmek a magyar mozik vásznát, mint amennyire most az amerikai filmek, ezt a szobrot évtizedeken át több ezerszer volt alkalma megcsodálni a mozinézőnek. Most megpillantva a nevezetes szovjet műtárgyat, egycsapásra jópofává válik a meglehetősen zűrös kép, ami elénk tárul.
Ez ugyanis éppenséggel az amerikai popkultúra egy igazi univerzuma, a Marvel képregénybirodalom szuperhőseinek terepe, itt lép akcióba együtt a Vasember, Amerika kapitány, Thor, Hulk, Sólyomszem és a Fekete özvegy. Mindegyik a saját sztárjának alakításában. A kitalált ország neve Szokovia, ismerősen cseng, de semmi értelme nincs.
Különösebb jelentősége sincs, csakhát a teremtett világ szigorú követelmények szerint működik Marveléknél. A szobor ugyan csak két-három alkalommal villan fel, mégis, bennem legalábbis bizalmat ébresztett, hogy lesz itt valamicske humor is, nem lesz halál komolyra véve az emberiség megmentésének legalább kétezredik hollywoodi változata.
Természetesen minden nagyon jellegzetesen tengerentúli, a Marvel képregények világának hollywoodi mozgóképes feldolgozása már teljesen önjáró műfajjá nőtte ki magát. A Bosszúllók nagy találmánya, hogy a külön-külön saját filmjeikben hódító (vagy nem) képregény-szuperhősöket itt összehozza a sztori és Joss Whedon rendező-forgatókönyvíró, aki a történetet a Marvel képregényírójával, Stan Leevel együtt kalapálta össze.
Ez a hősegyesítéses ötlet az első Bosszúállókban elég derekasan bevált. Kiderült, ha ügyesen rakják alájuk a sztorit, a külön-külön sztár szuperhősök nagyon látványosan tudnak összedolgozni. Igaz, nem annyi jópofa iróniával, mint a hollywoodi akcósztárok öregfiú-találkozója, az Expendables – A feláldozhatók, de néhány poén itt is beüt. Annyi mindenképpen, ami oldja legalább azt a komolyan vehetetlen haláli komolyságot, amivel Hollywood ezeket a szuperprodukciókat elő szokta vezetni.
Ebben a második Bosszúállókban az alapkonfliktus ismerős, hiszen minden szuperhősös moziban – pláne a komputeranimáció kezesbáránnyá szelídítése óta – nem kevesebb a tét, mint az emberiség megmentése. Itt is. Ismerősek a fordulatok is - a hat jó vitéz hogyan kerekedik felül, majd marad alul a kíméletlen zúzásban -, a feszültség a gonosz és a jó erők között a szokásos hollywoodi praktikák szerint, a filmes legókészlet darabjaiból van összerakva itt is. Ám az, hogy hat egyéniség váll-vállnak vetve védelmezi az emberiséget, mégis ad egyfajta egyéni színezetet a végeérhetetlen harc különböző szakaszainak.
Ezúttal nem a Földön túlról jön az ellen, hanem maga a bandavezér, a Vasember maszkját olykor magára rántó Tony Stark –remek Robert Downey Jr. – teremti meg egy másik zseni segítségével. Ám a mindenre képes mesterséges intelligencia – Imaxben igazán mutatós a lebegő megjelenítése! – felfalja a kevésbé hatékony másik mesterséges intelligenciát, és ahelyett, hogy a Föld védelmezésére szolgálna, saját eszére hallgat és megteremti a legfélelmetesebb ellenfelet, amivel képregény ijesztgetheti az emberiséget. (A legközelebbi képregény-sztoriig.)
Van tehát miért félreteniük izgága egójukat a hőseinknek, és gatyába rázni a bandát, mert ez az Ultron nevű szuperintelligens izé – mire testet ölt, kinézetre szép fényes bádogember, csak a szeme helyén vöröslenek tüzes golyók - ezrével szaporítja önnön harcias magát.
Minden törik és zúzódik, ahogy ilyenkor Marveléknél szokott. Sőt, egy várost még ki is tépnek a földből, ami úgy emelkedik, ahogy az Apokalipszis idején történhet. Tényleg látványos, csak az a baj, hogy az ilyen látványosságokba igen hamar bele lehet unni. Ezért szerencse, hogy olykor jönnek a hősi párjelenetek. Mint például Scarlett Johansson, mint Fekete Özvegy és a nemrégiben Oscar-jelölt (Foxcatcher) Mark Ruffalo, mint Hulk meglepő finomsággal megkoreografált gyengéd és erotikus kettősei.
Vagy a két Chris, a Hemssworth és az Evans komikus erőpróbáló játékai a magukra öltött Thor és Amerika kapitány figurájában. Vagy Jeremy Benner Sólyomszeme, amint az elképesztő varázserejű hi-tech világban szorgalmasan lődözi a nyilait a soha ki nem fogyó tegezéből. Még Samuel L. Jackson is feltűnik, meg villanásokra egy sor más figura, tehát akkor is van mit nézni, ha olykor beleun az ember a pusztító mese látványosságaiba. A Marvel-filmeknél ajánlatos kivárni a címlista teljes lefutását, mindig történik még valami. Most is. Halottaiból visszatér Hulk, és úgy néz ránk, hogy biztosak lehetünk, a Bosszúállók folytatják.
(Bosszúállók: Ultron kora ***)
