választás;Japán;

Illusztráció: Buddhika Weerasinghe/Getty Images

- Választás: történelmi változtatásra készülnek

1945 óta a legkomolyabb változtatásra készülnek a választási szabályok terén Japánban: a tervek szerint 18 évre csökkentik a választásra való jogosultság mostani, 20 esztendős korhatárát. 

Szakértők szerint az indítványt – amely mintegy 2,4 millió embert érint – már a parlament jelenlegi ülésszakán elfogadhatják, így első ízben a 2016-os felsőházi voksoláson járulhatnak urnákhoz az új korhatárnak megfelelően a fiatalok. (A második világháború előtt egyébként még magasabb, 25 év volt a korhatár.)

Túl gyorsan a távol-keleti szigetországban sem őrölnek a törvényhozás malmai: a fiatalítási szándékot Abe Sinzo kormányfő először még 2007-ben jelentette be, első lépésként a népszavazáson való résztvételnél tűzve ki a 18 éves limit bevezetését, ám a javaslat csak tavaly májusban emelkedett törvényerőre. Ezután, második lépésként kerülhet most sor e szándék kiterjesztésére a parlamenti és helyhatósági voksolásokon is.

Japán egyébként meglehetősen kuriózumnak számít a jelenleg még érvényben levő 20 éves korhatárral. Nemzetközi statisztikák szerint a világ 191 országa közül, ahol a választói jogok kérdését e szempontból összevetették, 176 államban, tehát több mint 92 százalékuknál a 18 év számít általánosnak, sőt akad olyan is (például Ausztria), ahol már 16 év felett is megengedett a voksolás.

A bostoni robbantóként elhíresült Dzsohar Carnajev egyik hozzátartozóját nem engedték be az Egyesült Államokba, mivel az nem volt hajlandó alávetni magát a szigorú biztonsági intézkedéseknek – tudta meg az NBC televízió híradó.