kórház;ápoló;

A kép csak illusztráció! FOTÓ: Thinkstock

- Botrány a kórházban: meglökte az ápoló, az idős nő meghalt

Egy csongrádi otthonban gondozott idős nő 2013-as halála miatt emelt vádat egy ápolóval szemben a Csongrád Megyei Főügyészség – közölte Szanka Ferenc szóvivő hétfőn.

A főügyészség szóvivője közölte, a szociális ápoló-gondozóként dolgozó férfit gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolják.

A vádirat szerint a férfi 2013. szeptember 13-án reggel segített az otthon lakóinak fürdetésében: egy már 17 éve ott kezelt, önmagát teljes mértékben ellátni képtelen asszonyt kellett lakószobájából a fürdető helyiségbe egy székkel betolnia. Annak ellenére, hogy a fürdetőszék biztonságosan csak speciális tartozékaival volt mozgatható, a vádlott az eszközt – a benne ülő sértettel együtt – belökte a helyiségbe. A lökés hatására a szabadon guruló szék felborult, és a sértettel hanyatt esett. Az asszony beverte fejét a helyiség padlójába, és elvesztette eszméletét. A sértetthez mentőt hívtak, kórházba szállították, ahol megműtötték, ennek ellenére tíz nap múlva – az esés során elszenvedett sérülései miatt – elhunyt.

Cáfolta az amerikai hadsereg azt a napvilágot látott információt, miszerint egy április 30-i légicsapásnak Szíriában 52 civil áldozata volt. Állítják – nem civilek, hanem fegyveres harcosok voltak az áldozatok.