Anyák napja: csupa édes íz és illat. Orgonaág, jácint, jó kapni és jó adni, amíg lehet. Piros papírszívek, ha kinyitod rajtuk a kivágott ablakocskát, gyereked rajza mosolyog rád. Ebédre talán torta is, akkor is öröm, ha anyukaként te magad készítetted. Édes volna úgyis, ha nem hangoznának el a túlcukrozott hivatalos frázisok az anyaság szentségéről, a család megbecsüléséről.
De elhangzanak. Pedig az anyaságnak valójában sokféle íze van. Van a szívmelengető boldogság, amikor az egekben jársz: végre felsír a szülőszobában; növekszik; megszólal; szerepel az oviban; iskolába viszed; elszáguld a biciklijével és vigyorogva visszainteget; ballag, de hála istennek kivételesen nem a szakadt farmerében; jézusom, nagymamává tett és így tovább.
De van más is. Túlélési gyakorlat az első hetekben: álmatlan éjszakák, alvajárás nappal. Van-e elég tej, miért nem eszi a főzeléket. És később is: miért nem eszik, miért nem tanul, miért nem rámol el, miért üvölteti, miért ragadt a számítógéphez. Mikor jön haza, kivel mászkál. Múlhatatlan szorongás. Azt mondják: szülőnek lenni annyit jelent, hogy mostantól a szívedet magadon kívül hordod.
Talán jár is, hogy évente egyszer csak az édes ízeket érezzük. De azt nagyon utálom, ha a hivatalos ünneplés cukormázzal ken össze mindent, hogy elfedje azoknak a sorsát, akiknek iszonyúan nehéz anyának lenni. Utálom a szemforgatást, amely krokodilkönnyeket ejt az „anya” vagy a „család” szó hallatán, és annyira elérzékenyül saját magán, hogy nem marad energiája a valódi családokra figyelni. Amikor egyszer Pelczné Gál Ildikót megkérdezték, hogy miért nem emelkedik soha a legszegényebbekhez is eljutó családi pótlék, anyasági támogatás vagy gyes összege, kioktatta a földhözragadtakat: „Nem lehet anyagias szemlélettel hozzáállni a családok helyzetének megoldásához, ez annál sokkal-sokkal fontosabb és összetettebb kérdés.” Azért legalább meg kellene próbálni, nem?
Annál is inkább, mert a TÁRKI frissen megjelent adatai szerint annak ellenére, hogy 2014-ben valamelyest már növekedett a reáljövedelmek átlaga, tovább nőtt a három- és többgyerekes családok szegénysége. Voltaképpen két olyan családtípus van, ahol a szegénység kockázata egyre gyakrabban sújt le. Mindkettőben ünnepelnek, vagy inkább ünnepelnének anyák napján. Az egyik a már említett három-, négygyerekesek. Elébe vágnék az előítéletes legyintésnek: nem csak romák és nem csak munkanélküliek. A legszegényebbek egyharmadánál a családfő rendszeresen dolgozik, mégsem tudja eltartani gyerekeit. Száz szegény magyar közül ma 34 a gyerek. A kutatók megállapították: ma leginkább azoknak van esélye a lecsúszásra, ahol megszületik a harmadik gyerek. Emlékszem, a családon belüli erőszakról szóló parlamenti vitában a fideszes Varga István még csak nem is cukrozni igyekezett az anyák szája ízét, hanem egyenesen sót hintett a sebre: „az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé, szülni 2-3, vagy inkább 4-5 gyereket, és akkor fel sem merülhetne a családon belüli erőszak”. Értsd: vagy csak 1-2 gyereket szülsz és akkor megérdemled a pofonokat, vagy 3-4-et, akkor viszont garantáltan elszegényedsz.
A másik veszélyeztetett családtípus az, ahol egyetlen női kereső van. Azaz tipikusan az egyedülálló mama neveli gyerekeit. Az ok ugyanaz, mint a sokgyerekeseknél: a családtámogatás legfőbb formája az adókedvezmény, azt meg (hiába lehet hála istennek most már a tb-járulékból is leírni) egyetlen keresetből vagy sok gyerek esetén nem sikerül teljes egészében igénybe venni.
Sebaj, anyák napja azért ezekben a családokban is jár. Egyiptomban éppen most tüntettek ki egy 65 éves özvegyasszonyt, mert amióta 22 évesen elvesztette férjét, 43 éven át férfinak adta ki magát, haját rövidre vágta és férfi ruhába bújt, hogy könnyebben munkát kapva eltarthassa a gyerekét. Pedig az ottani alkotmány is kimondja férfiak és nők, anyák egyenjogúságát. Úgy látszik, olykor a jogszabályok is csak cukormázat jelentenek a sokkal keserűbb anyasorsokon.
Anyák napja története is keveri az édes és keserű ízeket. Az 1600-as évek Angliájában jelöltek ki először egyetlen „anyanapot”, amikor – évi egyetlen napra – hazaengedték a gyereklány kiscselédeket a távolban lakó édesanyjukhoz. Ma is az az ünnepi hirdetés ütött meg a legjobban, amelyben egy virágüzlet „Nem tudsz hazajönni?” jelszóval azt a szolgáltatást ígérte a kényszerből külföldön dolgozó fiataloknak, hogy itthon majd ők küldenek csokrot a mamának.
Magyarországon egyébként éppen 90 éve van hivatalos anyák napja. 1925-ben kezdeményezte először a Magyar Vöröskereszt és nem sokkal azután egy miniszteri rendelet már kötelező iskolai ünnepélyt is előírt. Nem mondom, némi politikai cukrozás már itt is mutatkozott a szándékban, hiszen arra kérték „a mélyen tisztelt Tanár elnököket”, hogy az ünneppel „a nemzetnevelés erkölcsnemesítő munkájába kapcsolódjanak”.
Anyák napján szinte mindenütt elénekeltetik a gyerekekkel: „Anyám, légy reménységben, Köszöntlek egészségben”. Anyák, ti, akiknek a többieknél nehezebb sors jutott, legyetek reménységben. Anyák napja után, május 5-én jön az Egyenlő Esélyek Világnapja…
