holttest;császártöltési;

- Durva! Két holttestre bukkantak egy borostartályban

Két, eddig tisztázatlan körülmények között elhunyt férfi holttestére bukkantak pénteken Császártöltésen, egy borospincében felállított tartályban – tudatta a Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

Kovács Andrea elmondta: a két holttestet keceli és helyi tűzoltók védőöltözetet és légzőkészüléket használva emelték ki a mintegy ötven köbméteres tartályból. Egyelőre nem tudni, mi okozta a két férfi halálát – tette hozzá.     Árvai Edina, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője azt közölte: az ügyben a Kiskőrösi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében folytat vizsgálatot. 

Amire már egy ideje a profi boksz világa, sőt, talán nem túlzás, a sportot szeretők százmilliói várják izgatottan az európai idő szerint vasárnap hajnalban, a Las Vegas-i MGM Grand Casino ringjében kezdődő Floyd Mayweather-Manny Pacquiao találkozót. Az évszázad meccsének titulált csata valóban minden rekordot megdönthet, és a szakemberek, valamint a sportág legnagyobbjai is a mérkőzés lázában égnek.