Bayern München;Borussia Dortmund;Jürgen Klopp;DFB Kupa;

Lahm el-, a Bayern kicsúszott FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/ALEX GRIMM

- Klopp müncheni tréfája

„Berlin, megyünk!” – skandálták a müncheni Allianz Arena gyepén lejtett tánc közben a Borussia Dortmund focicsapatának játékosai, miután a tizenegyespárbajban, idegenben múlták felül a Bayern Münchent a német DFB-kupa elődöntőjében. 

Jürgen Kloppnak óriási elégtétel volt a diadal, hiszen azzal, hogy a sárga-feketék bekerültek a fináléba – ahol a tegnap lapzártánk után véget ért Bielefeld-Wolfsburg mérkőzés győztesével kerülnek szembe – , nagy lett az esélye annak: trófeával távozik Dortmundból. Bár a Bayern az exdortmundi Lewandowski révén megszerezte a vezetést, s a második félidőben többször is eldönthette volna a mérkőzést, a Dortmund a 75. percben Aubameyang góljával egyenlített.

A Bayern ezután csak árnyéka volt önmagának. A baj nem jár egyedül: a napokban felépült, csereként beállt Robben ismét megsérült, s ki kell hagynia a Bajnokok Ligája elődöntőt a Barcelona ellen. 1-1 maradt a rendes játékidőben. Schweinsteiger még a 102. percben a felső lécet találta el, ám következhetett a hosszabbítás. Arra azért senki sem számított, hogy a hazaiak ilyen gyászosan lövik a büntetőket: Lahm, Xabi Alonso (mindketten elcsúsztak a lövés pillanatában), Götze és Neuer is kihagyta, míg a másik oldalon Gündogan és Kehl belőtte, ezzel bekövetkezett a csoda.

„Nagyszerű este volt. Mindenképp döntőbe akartunk jutni” – közölte Klopp, akivel láthatóan madarat lehetett volna fogatni. S ha már eljutnak a fináléba, nem is kérdés, mi a céljuk. „Haza akarjuk vinni a kupát” – jelentette ki ellentmondást nem tűrően Marco Reus. Pep Guardiolának ez volt az első veresége a Német Kupában. Ami még kellemetlenebb: kiderült, hogy Lewandowski is megsérült, orr- és állkapocscsont-törést szenvedett, könnyen lehet, hogy Robbenhez hasonlóan ki kell hagynia a szezon hátralévő részét.

Pénteken kezdődik meg az A csoportos jégkorong világbajnokság, s végre, mi magyarok sem előkelő idegenként szemlélhetjük a küzdelmeket, hiszen jövőre már válogatottunk is a világelitben léphet pályára. A világbajnokság esélyese a tavalyi vb győztes orosz válogatott, valamint az előkészületi meccseken jól szereplő svédek. A tavalyi olimpiai aranyérmes Kanada viszont messze nem a legjobb összeállításban lép pályára. Természetesen a házigazda csehek is a dobogó legmagasabb fokát célozták meg.