Bűnügy-baleset;baleset;Abaúj;39-es út;

Baleset több sérülttel a 39-esen

Összeütközött két gépkocsi a 39-es főút Abaújszántó és Abaújkér közötti szakaszán szerda délután, az első információk szerint a balesetben többen megsérültek. 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a két autó közül az egyik az árokba hajtott és felborult, ennek vezetője sérült meg.  A főúton már folyamatos a forgalom.

A szegregáció semmilyen formájában sem vezethet jó útra, a gettóiskolákban oktatott roma gyerekek sosem jutnak ki a nyomorból, a probléma így folyamatosan újratermelődik. Czibere Károly államtitkár egy roma integrációs konferencián azt mondta: csak az integrált oktatás jelenthet kiutat, és nem ismer olyan szegregáló oktatási módszert, amellyel sikereket lehetne elérni.