„Aki ugrál büszke magyar hej, hej!” – zengett vasárnap késő délután a Városligeti Műjégpályán, a krakkói hősök és az őket fogadó több száz szurkoló torkából. Három nappal a lengyelek ellen aratott fantasztikus győzelmet követően – amellyel a magyar férfi jégkorong-válogatott biztosította helyét a jövő évi oroszországi A-csoportos világbajnokságon –, mi is ugrálunk még legbelül az örömtől és a büszkeségtől egyaránt.
Mintha csak tegnap lett volna, pedig már hét éve történet. Ennek ellenére még frissen él emlékezetünkben a 2008-as szapporói csoda, amikor a nemzeti csapat 70 év után harcolta ki ismét, hogy a világelitben szerepeljen, a divíziókra bontott vb-k történetében pedig először jutott a legjobbak közé. A 2009-es svájci vb-n nem sikerült megragadni az A csoportban, majd következett a nemzetközi szövetség átszervezése, amelynek következtében a magyarok a divízió I/A-ból próbáltak évről évre feljutni, eddig sikertelenül.
Az osztrák-szlovén és a kazah-olasz duó mindannyiszor borsot tört a közben generációváltáson is áteső magyarok orra alá. A 2008-as csapatból az idei lengyelországi tornán már csak négyen maradtak hírmondónak: a Vas fivérek, Márton és János, Benk András és Kovács Csaba.
Rajtuk kívül a szinte a teljes szezont kihagyó kapus, Hetényi Zoltán volt még ott tartalékként, míg a kispadon másodedzőként Majoross Gergely és a szintén edzői feladatokat ellátó Sille Tamás is tudta már, hogy milyen kiharcolni a feljutást. Tokaji Viktor sérülése miatt nem a jégen, hanem a szakmai stáb tagjaként bizonyíthatott Krakkóban, míg Kangyal Balázs az utánpótlásért felelős vezető a szövetségben. Ők azok, akik korábban egyszer már átéltek egy feljutást.
Azonban további 19 játékos múlt szombaton szembesült ezzel a fantasztikus érzéssel először. Ez pedig azt jelenti, hogy Rich Chernomaz kiválóan vezényelte le a generációváltást. Az idei torna előtt nem lehetett nagy szavakat hallani, hogy ez a csapat majd feljut a világelitbe. Azt természetesen a vb előtt is elmondták a játékosok, hogy ez a céljuk, de mivel nagyon kiegyenlített a mezőny, ezért a szövetség részéről is az volt az alapelvárás, hogy kerüljék el a kiesést.
Ez pedig olyannyira jól sikerült, hogy végig követve a válogatott múlt heti teljesítményét, azt mondhatjuk: kétség sem férhetett a magyar együttes második helyéhez. Pedig izgalomból azért volt itt bőven: a japánok ellen az utolsó percekben lett 2-2-ről 4-2 az eredmény; a kazahoktól kaptunk egy ötöst; az ukránokkal szemben 0-2-ről fordítottak a fiúk 4-2-re és végül a lengyelek ellen is az utolsó másodpercekben sikerült nyerni 2-1-re. Ennek ellenére érződött a csapaton, hogy egységes gárda benyomását keltik, aminek meglett a kézzel fogható eredménye is: 2016-ban, Moszkvában és Szentpéterváron a világ legjobb jégkorongosaival csaphatnak össze 2009 után újra a magyarok!
Sorolhatnánk a siker okait: az aranygeneráció kitaposta az ösvényt azzal, hogy a hoki bekerült a látványsportágak közé, így a korábbiakhoz képest jóval több pénz áramlott a sportágba; fedett jégpályák épültek; jelentősen nőtt az igazolt jégkorongosok száma; a válogatott gerincét adó Fehérvár a 2007/2008-as szezon óta hétről hétre komoly ellenfelekkel küzdhet az osztrák ligában (EBEL).
Ezek mind a siker okaiként könyvelhetőek el, de még tegyünk hozzá egy nagyon fontos tényezőt: Rich Chernomaz szövetségi kapitányi munkáját. A kanadai származású szakember nem félt beépíteni a fiatalokat – Erdély Csanád, Vincze Péter, Nagy Krisztián, Sebők Balázs, Hári János, Gőz Balázs hét évvel ezelőtt még U14-es és U16-os játékosok voltak –, és például Vas Mártont hátra hívni a védősorba, ezáltal is stabilizálni a hátsó alakzatot, ami nélkül a mai jégkorong elképzelhetetlen.
A szövetség is jó döntést hozott a kanadai származású 30 éves Andrew Sarauer – akit beválasztottak a torna All Star-válogatottjába – és a 40 esztendős Frank Banham honosításával, akik ponterős játékukkal járultak hozzá a feljutáshoz. Természetesen nem szabad kihagyni a Krakkóban szurkoló majd 4000 magyar drukkert sem, akik pénzt és időt nem sajnálva járultak hozzá, hogy a nemzeti csapat szinte hazai közegben érezhesse magát.
Összességében elmondhatjuk, hogy tényleg igazi csapatmunka volt a siker. Vajon mire lesz elegendő jövőre ez az egység? Ezt még nehéz megjósolni, de bízunk benne, hogy újabb történelmi pillanatnak lehetünk majd szemtanúi azzal, hogy a világelitben marad a magyar csapat. Addig pedig ízlelgessük: Magyarország a világ legjobb 16 csapata között van. Továbbá ugráljunk büszkeségünkben, mert erre a csapatra tényleg van miért büszkének lennünk...
A feljutást kiharcoló csapat:
Kapusok: Bálizs Bence (Miskolci Jegesmedvék) Rajna Miklós (Fehérvár AV19), tartalék: Hetényi Zoltán (Fehérvár AV19)
Hátvédek: Gőz Balázs, Tyler Metcalfe (Miskolc), Pozsgai Tamás (Dab.Docler), Kiss Dániel (Újpest), Orbán Attila, Szirányi Bence (mind Fehérvár), Vas Márton (Löwen Frankfurt)
Csatárok: Frank Banham, Benk András, Erdély Csanád, Kovács Csaba, Kóger Dániel, Magosi Bálint, Andrew Sarauer, Vincze Péter (mind Fehérvár), Nagy Krisztián (Miskolc), Hári János (MODO), Sebők Balázs (Kaajanin Hokki), Sofron István (Krefeld Pinguine), Vas János (Slavia Praha)
Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
Másodedzők: Majoross Gergely és Diego Scandella
